hvg.hu Itthon

Történt valami a magyar egyetemistákkal: dolgozni kényszerülnek, mert alig van pénzük

Érezhető megélhetési problémával küzdenek a magyar egyetemisták, ezért tanulás mellett akár hat-nyolc órás műszakokat is elvállalnak, hogy boldogulni tudjanak. Az Eduline beszámolójából kiderül: az ösztöndíjak összegén tizenegy éve emeltek utoljára, a havi 10-20 ezer forintos juttatásból pedig lehetetlen megélni. Véget ért egy időszak, a "romkocsmákban merengő" hallgatókat felváltották az iskola mellett főállásszerűen dolgozók.

hvg.hu Gazdaság

Budapest a legolcsóbb város egy európai egyetemistának, mutatjuk a számokat

Hamarosan kezdődik a felsőoktatási tanév is, ezért a Le Figaro átvizsgálta az Uniplace francia portál vendégdiákok megélhetési költségeire vonatkozó elemzését. Az Uniplace azt vizsgálta, melyik az az öt európai egyetemi város, ahol egy Erasmus-ösztöndíjas diák a lehető legkisebb költségvetésből is normálisan meg tud élni.

hvg.hu Itthon

Bors: kihűlés miatt halt meg a Győrből eltűnt egyetemista

A Bors információi szerint kihűlés okozta a Győrből eltűnt egyetemista halálát. A 24 éves Rebeka holttestét a győrszentinványi kavicsbánya területén találták meg. Az elsődleges vizsgálatok kizárták az ön- és idegenkezűséget.

MTI Bűnügy

Próbára bocsátották a választási csalással vádolt diákot Szegeden

Bűnösnek találta, de három évre próbára bocsátotta a Szegedi Törvényszék azt az egyetemistát, aki hamis aláírásokat is leadott a tavalyi parlamenti választások kampányában – írta a szerdai Népszabadság. Az ítélet jogerős, mert sem a vádlott, sem az ügyész nem fellebbezett.

hvg.hu Itthon

Életfogytiglant kaphat a debreceni joghallgatót agyontaposó férfi

Akár életfogytiglani börtönt is kaphat az a férfi, aki gyakorlatilag agyontaposott tíz évvel ezelőtt egy egyetemistát Debrecenben. Áldozatának eltört az orrcsontja és a koponyája, arcán ott maradt gyilkosa cipőjének nyoma. A kazincbarcikai férfi kilenc évig Franciaországban bujkált, tavaly hozták haza. Debrecenben hétfőn tárgyalták az ügyét, vallomást nem akart tenni – derül ki a Dehir.hu cikkéből.

MTI Világ

Elkapták a diákgyilkos banda vezetőjét Mexikóban

Elfogták Mexikóban a diákgyilkossággal gyanúsított bűnszervezet vezetőjét. Ez a banda ölhetett meg 43 egyetemistát a délnyugati Guerrero államban. Jesús Murillo Karam főállamügyész sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy reményeik szerint ez új irányt ad a nyomozásnak, és gyorsabban eljuthatnak az igazsághoz.

hvg.hu Gazdaság

A generáció, amely csak hírből ismeri a nyugdíjat

Rendkívül pesszimisták az egyetemisták a nyugdíjkilátásokat illetően, és jelentősen alulbecsülik az átlagnyugdíjak értékét – derül ki a CIG Pannónia egyetemisták körében végzett kutatásából. Legtöbbjük úgy gondolja, hogy annak összege a 80 ezer forintot sem éri el, ezért döntő többségük úgy véli, hogy az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztes megélhetéshez. Nagy részük ugyanakkor már tervezi, hogy gyűjteni fog majdani nyugdíja kiegészítésére.

hvg.hu Gazdaság

Mennyibe kerülne egy Big Mac, ha a Meki dolgozóit megfizetnék?

Egy amerikai egyetemista számításai szerint alig növekedne egy Big Mac ára, ha a McDonald's dolgozóinak órabérét az általuk kívánt 15 dollárra emelnék. A téma azért is került a középpontba, mivel az amerikai burgerlánc nemrég pénzügyi ütemtervi ajánlást fogalmazott meg dolgozóinak, melyben irreális számok szerepeltek, illetve a cég munkavállalóinak azt is javasolta, hogy vállaljanak másodállást. Mivel a McDonald's-nál elérhető bérekből nem lehet megélni.

hvg.hu Karrier

Álláskeresés egyetemistáknak, lépésről lépésre

A tapasztalatok azt mutatják, kevés egyetemista foglalkozik komolyan a jövőjével a felsőoktatási évek alatt, így miután kézhez kapják a diplomájukat, rengetegen vannak, akiknek alig van munkatapasztalatuk.

Gajai-Kovács Anna Vállalkozás

„Egyetemista vagyok, taxizásból élek”

„Veled egyetemben.” Ez a szlogenje a két éve indult Diáktaxinak, melynek munkatársai egytől egyig egyetemisták. Bár a járműpark némileg szedett-vedett, és van köztük jócskán tízéves modell is, az alapítók szerint a szolgáltatás minősége fontosabb az autók paramétereinél. Még akkor is, ha az új fővárosi taxisrendelet-tervezet az utóbbiakat szigorítaná.

hvg.hu Karrier

Ilyen új támogatást kapnak az egyetemisták

Szakmai gyakorlatok szervezésével, valóban fontos és a cégek számára is hasznosítható szakdolgozati témák megadásával segítik a jövőben a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a hallgatókat - írja a Népszava.

1 2 3

A címlapról ajánljuk