BBC: Britney Spears eladta teljes zenei életművét
Az énekesnő teljes zenei katalógusa kilenc stúdióalbumból áll, a brit közmédia szerint mintegy 200 millió dollárért vált meg tőle.
Az énekesnő teljes zenei katalógusa kilenc stúdióalbumból áll, a brit közmédia szerint mintegy 200 millió dollárért vált meg tőle.
HVG
A Nintendo friss számaiból kiolvasható a Switch konzol rekordot döntő eladásai mellett az is, hogy az új modell iránt most éppen valamivel kevesebben érdeklődnek.
HVG
Bár volt néhány ajánlat, nem fogadta el őket az amerikai cég.
HVG
2025-ben második éve jelentett csökkenő eladásokat Elon Musk villanyautógyártó cége, de a részvényesek kitartanak a Trump-adminisztrációt is megjárt vezér mellett, aki, úgy tűnik, inkább a robotikát tenné meg fő profilnak.
HVG
A Honvédelmi Minisztérium korábban 26 BTR átadásáról beszélt, Hadházy Ákos viszont kiperelte azokat az adatokat, amelyek szerint 66 páncélost adott el a magyar fél, kilónként néhány száz forintos áron.
HVG
A GVH a törvényre mutogat, miközben a saját szabályai alapján is vizsgálhatná hivatalból a tranzakciót. Igaz, ennek megindítására van egy hat hónapos időablaka, ami pont a választások után jár le.
HVG
Cser-Palkovics András szerint tavaszra lehet meg az új tulajdonos.
HVG
Ha bármilyen szabálytalanság derül ki, akkor Magyar szerint az ügyletben résztvevőket felelősségre fogják vonni.
HVG
Egy magántőkealap jelentkezett be az Electronic Artsért, az üzlet a történelem második legnagyobb ilyen jellegű felvásárlása lehet.
HVG
A Reckitt Benckiser tavaly kínálta fel eladásra a háztartási márkáit, végül terven aluli áron sikerült csak eladni őket.
HVG
„A teljesen kamu Városháza-ügyben olyan hangosan harsogott a Fidesz, most hova lett a nagy buzgóság? Mi lesz a következő? Az Országházban is nyílik majd skybar?” – írta ki Facebook-oldalára a főpolgármester, miután kiderült, a kormány számtalan ikonikus ingatlanon túladna.
HVG
Közel 36 millió eurót, azaz mintegy 14 milliárd forintot kér a felszámoló a Dunaferr padlót fogott hengerművének életképes részeiért.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
A cég eladásai Elon Musk politikai kalandjai óta esnek, de most közvetlen beosztottja, Omead Afshar távozik.
hvg.hu
A Lagzi Lajcsi néven ismert zenész eladja a Margit-szigetnél is nagyobb birtoka egy részét.
HVG
Scheer Sándor cége nyilvános árverésen, bruttó 2,3 milliárd forintért vásárolta meg a Budapest belvárosában található Duna Palotát – értesült a HVG. A vállalat tájékoztatása szerint jelenleg még csak a terveken dolgoznak, így egyelőre nem árulták el, mihez kezdenek a több mint 1200 négyzetméteres épülettel.
Korábban még az is felmerült, hogy a magyar TV2 venné meg a TVN-csoportot.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai elnök szerint még dolgozni kell az eladáson és nem szeretné, ha a TikTok elsötétülne.
HVG
Elon Musk politikai ámokfutása nem használt az eladásoknak, ahogy a Tesla elleni bojkott is sokat ártott.
HVG
Egyelőre mindenki tagadja, hogy köze lenne az osztrák lap által felvázolt üzlethez.
HVG