VIDEÓK
Szándékosan küldték a halálba a lakókat az Arany Alkony idősotthonok Bánkút utcai házában; mindezt az újabb és újabb, négy-öt millió forintos belépési díjakért - állította a Hír TV Célpont című műsorában két volt dolgozó. A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, a csatorna szándékos emberölés gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettesek ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
MTI / hvg.hu
2012. május 15., kedd, 10:53
Emberölés és garázdaság miatt indított büntetőeljárást a szlovák rendőrség azzal a három tornai férfival szemben, akiket Tóth László néhai kick-box bajnok megverésével gyanúsítanak - közölte a Kassa megyei rendőrkapitányság szóvivője szerdán.
MTI
2012. április 11., szerda, 12:19
Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Berzéken és Hejőszalontán is gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség, a szombaton elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjait őrizetbe vették - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.
MTI
2012. április 08., vasárnap, 11:00
Emberölés gyanúja miatt indult nyomozás egy kocsolai nő újszülöttjének halála ügyében - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.
MTI
2012. április 05., csütörtök, 12:10
Tizenhét rendbeli emberölés lesz a vád az ellen az amerikai katona ellen, aki nem egészen két hete válogatás nélkül agyonlőtt afgán civileket Dél-Afganisztánban - közölte egy amerikai kormányzati illetékes helyi idő szerint csütörtökön.
MTI
2012. március 23., péntek, 07:45
Romániában törölték a szándékos emberölés bűncselekmény elévülését, miután Traian Basescu román államfő aláírta a büntetőtörvénykönyv ezzel kapcsolatos módosításáról elfogadott jogszabályt.
MTI
2012. március 16., péntek, 13:16
Összesen tíz fellebbezés érkezett a Cozma-gyilkosság hét vádlottja ügyében - közölte Ferenczy Tamás bíró, a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére. A táblabíróság Nagy Zoltán vezette tanácsa március 29-én és 30-án tárgyalja az ügyet.
MTI
2012. március 12., hétfő, 17:50
Egy osztrák állampolgárt vertek agyon vasárnap hajnalban Balatonfüreden, a bűncselekménnyel gyanúsított helybeli férfit őrizetbe vették - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-t.
MTI
2012. március 11., vasárnap, 18:04
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte első fokon a volt barátnőjét egy gyáli utcán lelövő Z. Dávidot a Budapest Környéki Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés miatt kedden. A fiatalember 35 évig feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Videó az ítélethirdetésről.
hvg.hu
2012. január 31., kedd, 17:44
Részleges beismerő vallomást tett a rendőrségen Herczku Szabolcs, a Baunok-házaspár elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított egyik férfi - írja a Blikk.
hvg.hu
2012. január 26., csütörtök, 07:10
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék egy 2010 februárjában Nádasdladányban elkövetett emberölés tetteseit; az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék szóvivője.
MTI
2012. január 23., hétfő, 18:53
Negyvenöt éve az első alkalommal kiszorult az emberölés a vezető halálokok 15-ös listájáról az Egyesült Államokban - jelentették be szerdán az amerikai járványügyi hatóság, a CDC illetékesei.
MTI
2012. január 11., szerda, 19:51
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken kedden annak az egyetemistának a pere, akit azzal vádolnak, hogy 2009 októberében egy budapesti kollégiumi rendezvény után egy másik fiatalember halálos zuhanását okozta, miközben a lépcsőn való feljutását akarta megakadályozni.
MTI
2012. január 10., kedd, 12:40
Úgy tűnik, hogy az emberek többsége inkább feláldozna egy embert öt másik életéért cserébe – derült ki egy új kutatásból.
Medipress
2011. december 07., szerda, 10:38
Holtan találtak egy nőt Szarvason, a rendőrség emberölés megalapozott gyanúja miatt indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
Szóljon hozzá
MTI
2011. november 19., szombat, 20:15
Nem tartja magát felelősnek Michael Jackson haláláért a gondatlan emberölés vádjában bűnösnek talált Conrad Murray, aki a per utáni első megszólalásában tagadta, hogy tudott volna az énekes gyógyszerfüggőségéről, amikor elkezdte kezelni.
MTI
2011. november 10., csütörtök, 19:25
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntette miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélte hétfőn nem jogerősen a Zala Megyei Bíróság azt a nagykanizsai asszonyt, aki ittas állapotban 38 készszúrással megölte házastársát.
MTI
2011. október 24., hétfő, 14:35
Keréktárcsával vert agyon egy gazdálkodót egy 25 éves férfi, amiért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte őt első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A férfi 20 éves öccse társtettesként 17 év, míg az anyjuk 10 év fegyházbüntetést kapott.
MTI
2011. október 11., kedd, 17:07
Többségében afrikai, illetve latin-amerikai férfiak voltak az áldozatai 2010-ben világszerte elkövetett, összesen 468 ezer gyilkosságnak - derült ki az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.
MTI
2011. október 06., csütörtök, 10:27
Előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdődött kedden büntetőper egy idős házaspár ellen Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
MTI
2011. szeptember 27., kedd, 14:25