Trump brutális vámjai közepette Kína a Sheinnel hadakozik, hogy ne költöztesse külföldre a gyártósorát
A hír nyilvánosságra kerülése után jelentősen beestek a Sheinhez köthető cégek részvényei.
A hír nyilvánosságra kerülése után jelentősen beestek a Sheinhez köthető cégek részvényei.
hvg.hu
Donald Trump szerint az Európai Uniónak inkább amerikai energiát kellene importálnia, ha meg akar szabadulni a vámoktól.
HVG
Egyre erősebb lábát jelenti az európai áramtermelésnek a megújuló energia: 2024-ben már az unió villamosenergia-igényének csaknem felét sikerült nap-, szél-, víz- és bioenergiával kielégíteni. HVG-Ténytár.
Donald Trump második elnöki ciklusa és az Egyesült Államok újbóli kilépése a párizsi klímaegyezményből jelentős kihívások elé állítja a globális dekarbonizációs törekvéseket. Viszont Európának ez inkább lehetőséget rejt, amit mielőbb fel kellene ismerni – hívja fel a figyelmet energetikai szakértő szerzőnk, Borbély Ede. Vélemény.
Borbély Ede
Magyarország egy négypontos nyilatkozatra hivatkozva állt el az Oroszországgal szembeni szankciók vétójától, azonban Szijjártó Péter figyelmeztetett, ha az ebben a nyilatkozatban foglaltak nem válnak valóra, akkor Ukrajna számíthat arra, hogy Magyarország blokkolja a velük kapcsolatos döntéseket.
Puhul a magyar álláspont Oroszország ügyében, így hozzá fogunk járulni ahhoz, hogy a szankciókat újabb hat hónappal kiterjesszék -– értesült az EUrologus. A magyar kormány cserébe egy nyilatkozatot kap, amely szerint Ukrajnából továbbra is érkeznek gázszállítások, de arról nincs szó, hogy ez orosz energia lenne.
EUrologus
A szakembereket is meglepő ütemben bővülnek a globális megújulóenergia-kapacitások. Bár a részarányuk még csak 13 százalékos, a fosszilis korszak – ha lassan is, de – a végéhez közeledik. Felsmann Balázs írása.
Felsmann Balázs
Az EUV litográfia alapvető fontosságú eljárás a korszerű félvezetők esetében. Azaz nincs nélküle chipgyártás, ami nélkül pedig a modern társadalom sem igazán működőképes. A módszer hozzájárul ahhoz, hogy a chipek energiahatékonyak legyenek, a litográfia gépei viszont csak úgy falják az energiát.
HVG
Amerikai kutatók szerint 2030-ra legalább 600 ezer asztmás megbetegedésért tehetők majd felelőssé a mesterséges intelligenciát futtató adatközpontok, a közegészségügyi kiadások pedig jelentős mértékben emelkednek meg majd emiatt.
HVG
A következő években nagyot nőhet a magyarországi biogáztermelés, amire már készül az egyelőre nem nyilvános akcióterv. A számítások szerint a támogatás nem kerülne sokba és gyorsan megtérülne, az időjárásfüggő megújulóenergia-termelés kiegészítéseként is hasznos volna.
“Külön-külön vízcseppek vagyunk. Együtt viszont egy óceán.” Az idézet érvényes az energetikára is, ahol a stabilitáshoz nagyban hozzájárulnak az együttműködések. Vélemény.
Tokai Magdolna
Novemberben újra nagyot szólt az úgynevezett sötétszélcsend. Európa jelentős részén hirtelen kilőttek a másnapi tőzsdei áramárak, ilyenkor Magyarországon különösen nagy a drágulás. Az árrobbanás fő oka, hogy ilyenkor – napfény és szél híján – leáll Németország óriási megújulóerőmű-parkja. A szakértő szerint ilyenkor itthon szeretnek Németországra és a zöldpolitikára mutogatni, miközben igazából nálunk van a probléma, a mi régiónkban nincs elég kapacitás. A rossz hír az, hogy időről időre újra beáll a sötétszélcsend, és lesz miatta tőzsdei árrodeó, miközben a jelenség annál bonyolultabb, hogy el lehessen intézni egy sima németezéssel.
Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a HVO100 típusú biodízelfajta iránt, mely a hagyományos dízelhez képest már nem 60, hanem 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást ígér. A szállítmányozásban dolgozó magyar sofőrök is ismerik, és igénylik is, hogy a hazai kutakon kapható legyen, mert egyes nagy, nemzetközi megbízók már kikötik, hogy csak ilyen anyaggal hajtott kamionokkal hajlandók az árujukat szállíttatni. Sokáig úgy volt, hogy 2025-től itthon is kapható lesz, a jövő évi adócsomagban benn is voltak a törvénymódosítók, de mire a parlament elé kerültek, kiszedték azokat a csomagból.
Az új amerikai szankciók lehetetlenné teszik, hogy Magyarország a Gazprombanknak fizessen az orosz energiáért. Szijjártó Péter Washingtonba repült.
EUrologus
Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államok szándékosan nehéz helyzetbe akar hozni egyes közép-európai országokat.
HVG
A rezsicsökkentéssel elaltatott passzív energiafogyasztók hazájából nézve furcsa látvány Németország, ahol az energiaszektor főszereplői között egyre nagyobb részt követelnek maguknak a hétköznapi polgárok.
Csúcson a bitcoin árfolyama, ez is növelheti a keresletet a kriptovaluták iránt, ezzel párhuzamosan exponenciálisan nő az adatközpontok energia- és vízigénye. A Nemzetközi Energiaügynökség prognózia szerint 2026-ban már 4 százalék lesz a részesedésük a világ energiafelhasználásából.
Lepres L. Krisztina
Hidrogént nemcsak gyártani lehet, hanem természetes módon is kialakul a földfelszín alatt, a szakértők szerint óriási mennyiségben. Ez a gáz a fosszilis energiahordozókkal készített hidrogénnel ellentétben károsanyag-kibocsátás nélkül állhat rendelkezésre, a megújuló energiával készített hidrogénnel szemben pedig az az előnye, hogy sokkal olcsóbb. Persze a természetes hidrogénnek is megvannak a kockázatai, és benne van a pakliban, hogy ipari méretekben nem is lesz majd hasznosítható, így csodafegyver helyett inkább délibáb lesz. Magyarországon is vannak olyan területek, melyeket érdemes lenne átvizsgálni természetes hidrogénért.
Az EU nem kellene, hogy beleszóljon az államok politikai döntéseibe, az államnak viszont a cégeket kellene szabadabban hagynia dönteni, ahelyett, hogy adóként sok pénzt vesz el tőlük – vezette le Hernádi Zsolt.
A hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felül is vásárol az MVM földgázt a Gazpromtól, most ennek az extra adagnak a mennyiségét növelték meg a külgazdasági és külügyminiszter szerint.
hvg.hu