Üdülés Ausztriában

Egy élménypark fogaskerekei – Belestünk az osztrák csodavilág kulisszái mögé

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a Ruszt városához közeli Familypark, Ausztria egyik legnagyobb szabadidőparkja. Ám belegondolunk-e, hogyan is működik egy ilyen létesítmény? Kik és hogyan tartják fenn a varázslatot nap mint nap? Kik felelnek azért, hogy az élmény mind a gyerekek, mind a felnőttek számára felhőtlen legyen?

Üdülés Ausztriában

Hogyan használjuk ki legjobban idei hosszú hétvégéinket?

Ha a hétköznapok során sok bosszúság is ér bennünket, és időnként úgy érezzük, nem mennek túl gördülékenyen a dolgok, az vigasztalhat, hogy 2018-ban kimondottan jól alakul a munkaszüneti napok rendje. Sőt, idén rekordszámú hosszú, esetenként nem csak három-, hanem egyenesen négynapos hétvégével is számolhatunk. Utoljára hat évvel ezelőtt volt ilyen jó dolgunk.

Üdülés Ausztriában

Vízimajom korunkból származnak életmentő reflexeink?

A csecsemőket két veleszületett reflex is segíti a korai vízhez szoktatásban, és abban, hogy életük első pár hónapjában biztonsággal mozogjanak a vízben. De honnan hozzuk ezt az életmentő örökséget, és hogyan használhatjuk fel okosan a gyermekek pszichés és fizikai fejlesztésében?

Üdülés Ausztriában

"Mi már tudjuk, hol virít a tárnics, hol lehet havasigyopárra találni" – az Ötscher szurdok túravezetőjével beszélgettünk

Az alsó-ausztriai Mostviertel régió legszebb szurdokvölgye az 1893 méter magas Ötscher hegység körül terül el. Az itt található 172 négyzetkilométer kiterjedésű természetvédelmi terület nemcsak a családosan, baráti csapatokban kirándulók kedvence, de a komolyabb túrák, a hegyi kerékpározás és a vadvízi evezés rajongóinak is kitűnő terep.


A címlapról ajánljuk