Domány András Itthon

Megkülönböztetést kér számon a törvényhozókon az Ab, de az olimpiai népszavazást lerázza magáról

Nem lehet úgy szabályozni a fogyatékosok támogatását, hogy csak annak jár pénz, aki mozgásszervi betegség miatt nem tud mozogni, de annak nem, aki más baja miatt – mondta ki az Alkotmánybíróság. Ez alaptörvény-ellenes, hiszen a bírák többsége szerint a korlátozottság mértéke alapján kellene megadni a támogatást, nem aszerint, hogy miből ered.

hvg.hu Itthon

Deutsch Tamás nyílt levélben mondott le a MOB alelnökségéről

Deutsch Tamás a Borkai Zsolt elnöknek írt levelében jelentette be, hogy lemond az olimpiai bizottság alelnökségéről. Azzal indokolta a lépést, hogy a novemberben átírt sporttörvény értelmében már nincsenek feladatai a MOB-ban a fogyatékosok sportját illetően – ezeket a továbbiakban a paralimpiai bizottság alelnökeként fogja ellátni. Deutsch a levélben kritizálta a MOB alapszabály-módosításának friss tervezetét is.

hvg.hu Vállalkozás

“Kész csoda, hogy most itt vagyunk” - videó

Budapest egyetlen olyan kávézójában jártunk, ahol szinte kizárólag fogyatékos emberek dolgoznak. A vendégek elégedettek, jól érzik magukat, az ott dolgozóknak egy a szokásosnál is többet jelent. Videó.

Ember Zoltán Én és a Cégem

„Ne sajnálatból vásároljanak tőlünk”

Jakab Áron társadalmi vállalkozásának a lényege, hogy ne könyörületből vásároljanak tőlük fogyatékosok által készített termékeket, hanem azért, mert minőségi áruhoz jutnak, amivel mellesleg még a fogyatékosok társadalmi integrációját is segítik. Ami Magyarországon hiányzik, az nem a fogyatékosokat foglalkoztató szervezet, hanem az, hogy a termékeiket a piacra tudják juttatni. Jakab vállalkozása ezt az űrt tölti be termékfejlesztéssel, marketinggel és értékesítéssel.

Seres László Nyüzsi

Seres: Akkor most ki is a fogyatékos?

A polgári ellenállás itt már nyílt fenyegetés: nem kívánjuk a fogyiknak, hogy ide jöjjenek, mert mi garantáljuk, hogy nem vagyunk jó szomszédok. A turisták már csak hab a tortán.

MTI Itthon

Klinghammer hallgatni fog az ombudsmanra fogyatékosügyben

A felsőoktatást szabályozó törvények módosításainál figyelembe veszik az ombudsman idevágó jelentésének megállapításait és igyekeznek egyértelművé, kiszámíthatóvá tenni a fogyatékossággal élő hallgatók kedvezményeinek és mentességeinek körét és azok elbírálási módját - áll Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár levelében, amelyről az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala tájékoztatta csütörtökön.

MTI Itthon

Szétbontja az Emmi a fogyatékkal élők bentlakásos otthonait

A kormány célja, hogy az ötvennél nagyobb létszámú bentlakásos otthonokat kisebb egységekre bontsa - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára szerdán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - Trükköző szemetesek után szalad a Fidesz

Az ellenzék egy része az offshore cégek támogatása, más része pedig a nyugdíjasok helyzete miatt támadja a kormányt, miközben a Fidesz számára továbbra is a rezsicsökkentés az egyetlen téma. Igaz, hétfőn épp át kell írni az erről szóló törvényt, mert kiderült, hogy a szemétszállító cégek kicselezték a kormánypártokat. Ismét büntethető lesz a vörös csillag viselése, jön a könnyített röghöz kötés, de legalább emelik egy kicsit a fogyatékossági támogatásokat.

1 2 3

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Nissan támogatásával