Varga Szabolcs Vállalkozás

Itt a megoldás a kátyú ellen, csak az útépítőlobbinak nem tetszik

Forradalmasíthatja az útépítést a Mol és a Pannon Egyetem által kifejlesztett gumibitumen, amelynek élettartama duplája, karbantartási költsége pedig jóval kevesebb, mint a most használt hagyományos bitumennek. Eközben ökotudatos megoldást is kínál a kiszolgált gumiabroncsok újrahasznosítására.

MTI Közlekedés

Az országban először adtak át kátyúsodásmentes utat

Először adtak át olyan utat az országban, amely az aszfaltba kevert, használt abroncsokbólkészült gumibitumen miatt ellenállóbb a hőmérsékletváltozásnak és kevésbé repedezik, így az autókat vélhetően kevésbé foglalja majd le a kátyúk kerülgetése.

MTI Vállalkozás

Évi ötezer tonna gumibitument gyárthatnak Zalában

Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen-gyártó részleg, ahol saját szabadalom alapján évi 5 ezer tonna útburkoló anyagot tudnak előállítani. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program 128 millió forintos támogatásával és a Mol 300 millió forintos ráfordításával létrehozott zalaegerszegi gyárban egy éve tart a próbaüzem, amely alatt több tíz kilométernyi útburkolatot készítettek.

MTI Vállalkozás

Magyar szabadalom gyártásába fogott a Mol

A Pannon Egyetemmel közösen végzett kutatás-fejlesztés után a Mol Nyrt. megkezdte Zalaegerszegen a szabadalmaztatott gumibitumen gyártását - jelentették be a cég vezetői csütörtökön, a Mol zalai finomítójában.

MTI Vállalkozás

Nyáron indul a Mol gumibitumen üzeme

Saját szabadalom alapján, a bitumen és a használt gumiabroncsokból készült őrlemény keverésével készülő gumibitument gyártó üzem építését kezdte meg Zalaegerszegen a Mol - közölte a társaság vezetése.


A címlapról ajánljuk