#horvát gazdaság



Horvátország elmozdult a gödör aljáról, de még nem ünnepelnek

Az elemzői várakozásnál jobban, 0,5 százalékkal nőtt a horvát bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken. Az elemzők 0,1 százalékot vártak. Ez a második negyedév egymás után, hogy nőtt a GDP.



Lassult a horvát GDP zsugorodása

Horvátország gazdasága 1,5 százalékkal zsugorodott idén az első három hónapban éves összehasonlításban. A csökkenés üteme mérséklődött a tavaly utolsó negyedévi 2,3 százalékhoz képest – közölte az ország statisztikai hivatala szerdán.








Megszorításokat terveznek Horvátországban is

Az új horvát bal-közép kormány mintegy 5-9 milliárd kunás (204-367 milliárd forint), azaz a GDP 1,5-2,5 százalékát kitevő kiadáscsökkentést tervez jövő évi költségvetésében - mondta Slavko Linic pénzügyminiszter szerdán.





Mol-INA balhé, olaj a tűzre

A Vecernji list című horvát napilap arról számolt be, hogy tízmillió eurós vesztegetéssel vádolják Hernádi Zsoltot Horvátországban. A tét aligha a Mol elnök-vezérigazgatójának becsülete, hanem az INA olajtársaság feletti ellenőrzés és a politikai haszonszerzés. Mindenesetre a hírre mintegy 4 százalékot esett a Mol-részvények ára a Budapesti Értéktőzsdén.




Tovább csökkent a horvát GDP

Horvátország bruttó hazai terméke (GDP) 2,5 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. Az első negyedévben is 2,5 százalékkal hanyatlott a GDP.