hvg.hu Világ

Feszült a helyzet Gázában a vérfürdő után, a palesztinok már Ciszjordániában is tüntetnek

Miközben Gázában eltemették a hétfői izraeli–palesztin összecsapások 58 halálos áldozatainak egy részét, a határon álló fal mindkét oldalán újabb összecsapásokra számítanak, bár valószínű, hogy az összecsapások hevessége nem éri el a hétfőiekét. A hangulatot jellemzi, hogy Gilád Erdan izraeli belbiztonsági miniszter szerint a tüntetések leállítása érdekében fel kell újítani az övezetet irányító, iszlamista Hamász vezetői ellen a likvidálások politikáját. Az Izraeli hadsereg kedden több Hamász-célpontot is támadott, már Ciszjordániában is palesztin tiltakozások kezdődtek.

Németh András Világ

Sorra jöhetnek a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő államok

Három dél-amerikai ország, Guatemala, Honduras és Paraguay is úgy döntött már, hogy átviszi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, s arra számítunk, hogy Európában is beindul ez a folyamat: arról beszélnek, hogy hamarosan Csehország, s talán Lengyelország is követi majd az USA példáját – mondta a hvg.hu-nak Arye Mekel, a Begin-Szadat Stratégiai Tanulmányok Központ nevű intézet vezető kutatója. Izrael egykori helyettes ENSZ-nagykövete szerint a hétfőn kitört palesztin-izraeli összetűzések hevessége napokon belül alábbhagy.

MTI / hvg.hu Világ

Csecsemő is van a palesztin halálos áldozatok között

Már 58 – kizárólag palesztin – halottja van az összecsapásoknak a palesztin övezet és Izrael határán. Kedden újabb véres összetűzésekre lehet számítani, most van ugyanis a "katasztrófa" 70. évfordulója, amikor Izrael állam megalapítása után tömegesen telepítették ki a palesztinokat.

hvg.hu Világ

A világ aggódik a gázai események miatt, s nem örül a követségáthelyezésnek

Izraelt és az USA-t leszámítva nem sokan örülnek annak, hogy Donald Trump amerikai elnök döntése alapján Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezték át az Egyesült Államok nagykövetségét. A költöztetés napján kitört erőszakban már több mint félszázan haltak meg, s a nyugati hatalmak Izraeltől és a palesztinoktól is önmérsékletet kérnek.

hvg.hu Világ

Megnyílt a Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség, Gáza határán vérfürdő volt

Történelmi eseménynek nevezték az izraeli és amerikai politikusok azt, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik át az USA nagykövetségét, és ezzel Washington elismerte Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként. A Donald Trump elnök által elrendelt jeruzsálemi nyitás napján a Gáza-övezet és Izrael határán kitört zavargásokban több mint ötven palesztin halt meg. Magyarország – az EU-tagállamok többségével ellentétben – támogatja a költöztetést. Az al-Káida terrorszervezet szent háborút hirdetett az USA ellen.

MTI Világ

Jeruzsálem: kettős mércét emleget Benjámin Netanjahu

Az izraeli miniszterelnök Európát bírálta közleményében amiatt, hogy elítélte Donald Trump amerikai elnököt Jeruzsálem izraeli fővárosi státuszának elismeréséért, de nem hallatta a hangját amiatt, hogy Izraelt rakétatámadások érték, amelyeket a palesztinok lakta Gázai övezetből indítottak.

Seres László Világ

Napi terror Izraelben: ha eljön a naplemente

Nem szűnik az ősszel indult késes-lőfegyveres intifáda: hétfőn például fél órán belül két merénylet is volt, de szinte minden napra jut egy terrortámadás. A hvg.hu izraeli szakértőkkel és diplomatákkal is beszélt arról, hogyan látják a zsidó állam biztonsági helyzetét.

Ilan Mor Vélemény

Erkölcsösség a puszta számok alapján?

A két oldalon bekövetkezett polgári veszteségek aránytalanságának fényében könnyű együtt érezni a Gázai övezetben élő civil lakossággal. Senki sem akarja látni, hogy ártatlan civilek nincsenek biztonságban. Ez Izrael álláspontja is, és ebben a tekintetben a nemzetközi egyetértés majdnem teljes. Ebből a nemzetközi egyetértésből egyetlen hang emelkedik ki, mégpedig a Hamászé.

MTI Világ

Netanjahu alkotmányban rögzítené, hogy Izrael a zsidóké

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön bejelentette, úgynevezett alapvető törvényben akarja rögzíteni, hogy Izrael a zsidók nemzetállama. Cipi Livni igazságügy-miniszter azonnal közölte, hogy ezt megakadályozza - derül ki a katonai rádió jelentéséből.


A címlapról ajánljuk
Gender-ügy: mindig kell egy ellenség

Gender-ügy: mindig kell egy ellenség

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évére kevés olyan terület maradt, ahol nem jelent meg és kezdett saját képére formálni mindent a hatalom, most azonban oda is megérkezett a fiatal harci hév. Ez a hvg.hu heti politikai összefoglalója.