MTI Gazdaság

Matolcsyék aggódnak a költségvetés miatt

Elmaradhatnak a 2018-as költségvetési törvényjavaslatban szereplő előirányzattól az egyes bevételek és kiadások, így az Országvédelmi Alap törlése esetén lehet elérni a kitűzött 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycélt – írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kedden közzétett költségvetési jelentésében.

hvg.hu Itthon

Lázár szerint Gyurcsánytól már gumilövedéket kaptak volna a tüntetők

Két hét szünet után újra Kormányinfót tartott csütörtökön Lázár János. Téma volt bőven, hiszen továbbra sem csitulnak a kedélyek a lex CEU miatt, már az Országgyűlés előtt van a civilszervezeteket megbélyegző törvénytervezet és kijöttek az első számok a 2018-as költségvetésről.

Csordás Anett – Romhányi Balázs Itthon

Az ápolási díjon fukarkodva az állam saját karjába harap

Régi adósságát kellene törlesztenie a parlamentnek a kormányzaton belül mostanában tervezett jövő évi költségvetésben. El kellene ismernie, hogy azok, akik súlyosan sérült, fogyatékos gyermeküket, rokonukat otthon ápolják, munkát végeznek. Bár első ránézésre ez szimbolikus kérdésnek tűnik, valójában azonban messzemenő következményei lennének.

Domány András Itthon

Van törvény? Megkerüljük!

Miért van a kormánynak bármikor, bármiért joga „eltérő rendelkezéseket” meghatározni? Vélemény.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Buktuk az olimpiát, most akkor mennyi pénzünk maradt?

Sok olyan fejlesztést lehet újratervezni, amelyet az olimpia miatt sajtolt volna ki magából az ország. Az olimpiai és a médiafalu az egyetlen, amely biztosan nem épül meg, erre legalább 642 milliárdot költöttünk volna, de valószínűleg akár sokkal többet is.

hvg.hu Gazdaság

Három Los Angeles-i olimpia árába kerülhet Trump fala

21,6 milliárd dollárra becsüli a belbiztonsági minisztérium a 2000 kilométeres kerítés megépítését a mexikói határon. A Reuters által megszerzett tervezet szerint a fal felépítése 3,5 évig tartana, így 2020 végére készülne el. Trump falát teljes mértékben az amerikai állam finanszírozza.

1 2 3 4 5 6 7
49
A címlapról ajánljuk