hvg.hu Gazdaság

Visszavette az FHB a gyanús kötvényeit

Az FHB megállapodott a kötvénytulajdonosokkal, hogy visszavásárolja azt a 112 millió euró értékű kötvényállományt, amelyet még 2012-ben, a pénzügyi válság során értékesített, javítva ezzel akkor a tőkehelyzetét. Az ügyletet az MNB engedélyezte.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsyék beszálltak a Teslába és a Netflixbe

A jegybanki alapítványok 20 milliárd forinttal kistafírozott befektetési cége néhány hónap alatt 8,5 milliárdos portfóliót épített fel, többek között bevásárolt a Tesla és a Netflix kötvényeiből is - közölte a Magyar Narancs. A cég később közleményben erősítette meg az ügyleteket.

MTI Gazdaság

Rossz hír jött a spanyol és olasz kötvénypiacról

Erőteljesen emelkedtek pénteken a spanyol és az olasz állampapírok kockázati felárai a spanyol bankrendszert övező bizonytalanság felerősödése, a rossz olasz gazdasági klíma miatt, de a piacok attól is tartanak, hogy közeledik az olcsó pénz korszakának vége.

hvg.hu Gazdaság

Zuhannak a betéthozamok

Van még olyan befektetési konstrukció, ami 20 százalék feletti éves kamatot kínál, de az alapkamatvágások hozadékaként, a mostani kamatok mellett annak is örülni lehet majd egy év múlva, ha 4 százalékos éves hozamot produkál a megtakarításunk. Sőt - írja az azenpenzem.hu - az se biztos, hogy a reálértékét megtartja.

Nagy Gergő Gazdaság

Matolcsy az MNB-ben: Idecsábítja a spekulánsokat

Főként az új jegybanki vezetés monetáris politikája körüli bizonytalanság miatt egyre masszívabb spekuláció bontakozik ki a hosszú lejáratú magyar állampapírokkal szemben. Matolcsy élezi a nemzetközi helyzetet. Megnéztük, mennyire.

MTI Gazdaság

Mol: aláírták az 500 millió dolláros kötvénypakett szerződéseit

A Mol Group Finance S.A. - a Mol 100 százalékos leányvállalata - mint kibocsátó és a Mol mint garantőr szeptember 24-én aláírta az 500 millió dollár összértékű, fix kamatozású kötvények kibocsátására vonatkozó szerződéseket - tette közzé az olajipari cég a BÉT honlapján hétfőn.

MTI Gazdaság

Csúcson a belga kötvények

Belgiumban tíz éves csúcsra szökött fel a hétfői, idén az utolsó államkötvény aukción értékesített papírok hozama: a tízéves lejáratú kötvényeket például 5,66 százalékos hozammal értékesítették, míg október végén egy ugyanilyen aukción 4,37 százalék volt a hozam.

MTI Gazdaság

Elhalasztották az EFSF-kötvények kibocsátását

Elhalasztotta az euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) a hét közepére tervezett, 3 milliárd eurós kötvénykibocsátását, amellyel az ír mentőprogram újabb részletét finanszírozza a szervezet - jelentették az ügyet jól ismerő forrásokra hivatkozva hírügynökségek szerda délelőtt

hvg.hu Gazdaság

Olaszországba is befektet Kína

Olasz államkötvényeket akar vásárolni a legnagyobb kínai állami befektetési alap a Financial Times és a Wall Street Journal értesülései szerint - írja a BBC. A kínai kormány teljes tulajdonában lévő befektetési társaság (CIC) már augusztus óta tárgyal erről olasz kormánytisztviselőkkel.

MTI Gazdaság

Görög, ír és portugál kötvényeket is vehetett ma az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) és az eurózóna-tagországok nemzeti bankjai hétfőn 10 milliárd eurót meghaladó összegben vásároltak spanyol és olasz államkötvényt azt követően, hogy az EKB vasárnap bejelentette, kiterjeszti kötvényvásárlási programját - véli Ciaran O'Hagan, a Société Générale elemzője.

MTI Gazdaság

Kétszeresen túljegyezték az MFB kötvényeit

Kétszeresen túljegyezték a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kötvényeit, amelyekből több mint száz befektető vásárolt. A fejlesztési bank értékelése szerint az intenzív érdeklődés az MFB és a magyar gazdaság iránti bizalmat tükrözi. Az MFB szerint a jelenlegi pénzügyi helyzetben optimális feltételeket sikerült elérni.


A címlapról ajánljuk
Még több hír a Nissan támogatásával