A legtöbb továbbfoglalkoztatásról szóló kérelmet, több mint 2 500-at az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbította a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak: az egészségügy területéről 1910, az oktatáséról 520, a kulturális szférából 36, a sportintézményektől 46 fő továbbfoglalkoztatására nyújtottak be kérelmet.
MTI
2013. április 09., kedd, 05:47
Takarékossági okokból több száz tisztviselő saját maga takarítja az irodáját és üríti ki a szemeteseket Genfben – közölte kedden az urbanisztikai hivatal szóvivője.
MTI
2013. március 19., kedd, 20:18
Komoly nyerési eséllyel vihetik perbe a magyar államot a nemzetközi fórumokon azok a 62 éven felüli közalkalmazottak, akinek dönteniük kell, hogy dolgoznak tovább, vagy a nyugdíjat választják a változó jogszabályok következtében. Deák Dániel, a Corvinus Egyetem nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó egyetemi tanára szerint a mostani ügy hasonlatos a bírák nyugdíjazásának kérdéséhez, amelyben Magyarországot mind az EU, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága elmeszelte.
6 hozzászólás
Nagy Gergő
2013. március 19., kedd, 17:20
Először vonultak utcára csütörtökön a francia közalkalmazottak Francois Hollande szocialista államfő nyolc hónappal ezelőtti megválasztása óta. A tiltakozók a munkakörülmények javítását és fizetésemelést követeltek.
MTI
2013. január 31., csütörtök, 19:58
A kádárista típusú problémafelvetés természetesen kádárista típusú magatartásmintát hozott elő az érintettekből: az érdekvédelmi szervezetek haladéktalanul ráléptek az egyéni kivételezés, az érdekkijárás jól ismert, rögös útjára.
18 hozzászólás
Seres László
2013. január 11., péntek, 07:00
Az Országgyűlés július 1-jéről szeptember 30-ra változtatta azt a határidőt, amíg a közszférában dolgozók vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek devizakölcsön-tartozásuk előtörlesztésére.
MTI
2012. július 02., hétfő, 19:21
A bankadó jövő évi teljes kivezetése nem fér bele a tranzakciós illeték megemelt mértékébe, amennyiben a kormány jövőre nem tervez további megtakarítást vagy plusz bevételt. A megkérdezett elemzők szerint a miniszteri bejelentés a százezer plusz munkahelyről, illetve a háromszázezer közfoglalkoztatottról is nehezen értelmezhető.
19 hozzászólás
hvg.hu
2012. június 14., csütörtök, 18:37
Elbocsátanák állásukból azokat a közalkalmazottakat Romániában, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beszélni románul - egyebek mellett erről rendelkezik a munka törvénykönyvének módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a román szenátus.
MTI
2012. május 21., hétfő, 19:10
Egynapos sztrájkot kezdtek szerda reggel a szlovén közalkalmazottak, így tiltakoznak a megszorítások ellen. Zárva maradt sok egyetem, iskola, óvoda, bölcsőde, múzeum, az egészségügyi intézményekben és a gyógyszertárakban csak a sürgős esetekről gondoskodnak, fennakadás lehet a rendfenntartásban, a tűzoltásban, a határforgalomban és a vámügyintézésben.
MTI
2012. április 18., szerda, 12:36
Március 19-ig kell nyilatkozniuk a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél a foglalkoztatottaknak, hogy bérkompenzációra tartanak igényt - hívja fel hivatalos közleményben a figyelmet a Magyar Államkincstár.
MTI
2012. március 13., kedd, 09:51
Állampapír-vásárlásra buzdító felhívás olvasható a közszférában dolgozók februári fizetési papírjain - írta csütörtöki számában a Népszava.
MTI
2012. március 08., csütörtök, 06:46
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tartalékaiból csoportosítanak át pénzeket a közszféra bérkompenzációjára.
hvg.hu
2012. március 06., kedd, 17:51
A közalkalmazottak március végéig kézhez kapják a vasúti kedvezmény érvényesítéséhez szükséges utalványt, amelynek a felhasználási feltételei nem változtak az elmúlt évekhez képest - tájékoztatta a Máv-Start Zrt. csütörtökön közleményben az MTI-t.
MTI
2012. február 23., csütörtök, 12:28
Március 15-ig kell a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozóknak, valamint a hivatásos nevelőszülőknek nyilatkozatot tenniük a munkáltatóiknak a bérkompenzáció érdekében, de jobb mielőbb, hogy azt már a február bérükkel megkapják közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
MTI
2012. február 07., kedd, 16:50
Komoly kedvezményt ad a kormány azoknak a közszférában dolgozó devizahiteleseknek, akik akartak, de nem tudtak végtörleszteni. Ha belépnek az árfolyamvédelmi programba, 3 százalékpontos kamattámogatást kapnak a rögzített és a piaci árfolyam különbségéből felhalmozódó tőketartozásra, amihez gyermekenként további 1 százalékpontos kamattámogatás jár.
hvg.hu
2012. január 25., szerda, 10:52
A héten dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról. A jövő évi büdzséből legalább 60 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az érintettek fizetése a 2011-es szinten maradjon - írja a Napi Gazdaság.
MTI/Napi Gazdaság
2011. december 19., hétfő, 05:22
Romániában 2012 végéig további 300 ezer fővel csökkentik a közalkalmazottak létszámát - közölte a román államfő csütörtökön egy gazdasági konferencián. Traian Basescu elmondta: ezzel 1,1 millióra olvad a közalkalmazottak száma.
MTI
2011. november 24., csütörtök, 17:55
Lengyelországban emelik jövőre a dohányipari termékek és a dízel jövedéki adóját – döntött a kormány. Emellett várhatóan a közalkalmazotti béreket is befagyasztják.
MTI
2011. november 22., kedd, 16:02
Felméri a Győr-Moson-Sopron megyei közalkalmazottak, köztisztviselők devizahitelét a megyei kormányhivatal, írja a Kisalföld szombati száma.
11 hozzászólás
MTI
2011. november 19., szombat, 09:18
A szlovén kormány csütörtökön olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely szerint jövőre is fenntartanák a közszféra dolgozóinak bérbefagyasztását.
MTI
2011. október 06., csütörtök, 20:07