VIDEÓK
Nagy üzletet hoz valakinek a főváros terve, ami szerint minden tilosban parkoló autót elszállítana majd az a cég, amellyel a közterület-felügyelet szerződne – vélik közlekedésrendészeti szakemberek. Miközben jogszerűen egyelőre csak azokat a kocsikat lehetne elvinni, amik a közlekedést akadályozzák vagy a biztonságot veszélyeztetik. Ha mindent el lehet vontatni, az csak a korrupciónak ágyaz meg – mondják egyesek.
39 hozzászólás
Csikász Brigitta
2011. augusztus 30., kedd, 06:30
Önálló közterület-felügyeletet hoznak létre Budapest I. kerületében – így döntött az ottani képviselő-testület csütörtökön.
MTI
2011. augusztus 25., csütörtök, 21:25
A kifizetett összegek nem állnak összhangban a teljesítéssel a Fővárosi Közterület-fenntartó egyes szerződéseinél – egyebek mellett ezt állapították meg tavaszi vizsgálatuk során revizorok, akik három fővárosi cégnél jártak. A közterület-fenntartó mellett a Fővárosi Közterület-felügyeletnél és a Városligeti Műjégpályánál is vizsgálódtak. Az ellenőrzési jelentéseket egyhangú szavazással fogadta el a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága csütörtökön.
MTI
2011. augusztus 04., csütörtök, 20:45
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Terézvárosi Közterület-felügyelet volt vezetőjével és hét társával szemben a VI. kerületi kerékbilincselési ügyben - közölte a HavariaPress.
HavariaPress
2011. május 19., csütörtök, 11:53
Nyíregyházán egyre többen kéregetnek a lámpás útkereszteződésekben, ami viszont balesetveszélyes.
Hírszerző/FH
2011. április 12., kedd, 11:01
Morvai Krisztina csütörtökön visszautasította az Index értesülését, miszerint egy rá a Belvárosban kiszabott parkolási bírság kifizetése alól mentelmi jogára hivatkozva akart kibújni. Rogán Antal V. kerületi polgármester szerint Morvai úgy viselkedett, mint aki a törvények felett áll.
55 hozzászólás
hvg.hu
2010. március 26., péntek, 08:15
Bilincsbe verve
Előzetes letartóztatásba helyezték nemrég az egyik kerület közterületi felügyelőségének a vezetőjét, mert feltételezik, kenőpénzt fogadott el egy kft-től, hogy minél több autóra tegyenek kerékbilincset. A gyanú szerint ezt vezetői beosztású hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen követte el.
2009. augusztus 26., szerda, 00:00
Kenőpénzt fizetett a Centrum Kft. parkolási társaság a VI. kerületi közterület-felügyelet vezetőjének, akit vesztegetés miatt le is tartóztattak. Csakhogy a parkolási cégnél egyelőre senkit nem vettek őrizetbe, a kft. pedig mélyen hallgat az ügyről.
hvg.hu
2009. augusztus 14., péntek, 11:35
Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.
MTI
2009. augusztus 12., szerda, 15:44
Vezető beosztású, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Ügyészség a terézvárosi kerületi közterület-felügyelet vezetőjét; a férfi előzetes letartóztatásáról szerdán dönt a bíróság. A férfi pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.
MTI
2009. augusztus 12., szerda, 11:22
Várhatóan októbertől joga lesz a közterület-felügyeletnek a tilosban parkoló autók elszállítására. A törvényt a parlament már elfogadta, ám a részletek még szabályozásra szorulnak. Közbeszerzési eljárással választják ki a köznyelvben csak "lopós autóknak" nevezett járműveket. A cél az, hogy azok minél kevesebb kárt okozzanak az elszállított járműveken.
hvg.hu
2009. július 28., kedd, 05:40
Gumibotot kaphatnak a közterület-felügyelők, biztonságosabbá válhatnak a sportesemények és szigorúbban büntetnék egyebek mellett a fegyveres rablások elkövetőit is a büntető törvénykönyv (Btk.) átfogó módosításával - derült ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfői budapesti tájékoztatásából.
MTI
2009. május 04., hétfő, 14:45