A MOME szenátusa Kovács Csabát, az eddigi ügyvivőt választotta rektornak
Kovács Csaba azóta vezette ügyvivő rektorként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, hogy elődje, Koós Pál a hallgatói tiltakozás nyomására távozott az intézmény éléről.
Kovács Csaba azóta vezette ügyvivő rektorként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, hogy elődje, Koós Pál a hallgatói tiltakozás nyomására távozott az intézmény éléről.
HVG
Állatvédőt igazolt az Élő Környezetért Felelős Minisztérium.
HVG
Vannak olyan pedagógusok, akiknek a véleményét már ki is kérte, hiszen sürget az idő.
HVG
A Miniszterelnökségen Ducsay Zsuzsanna eddigi ügyvéd veszi át az adminisztratív feladatokat.
A Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért, az operaénekes a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos lesz.
HVG
„Szívből reméljük, hogy irányítása alatt érdemi egyeztetések folynak majd a minisztérium és a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletei között annak érdekében, hogy a magyar fogyatékossággal élő személyek életkörülményei, társadalmi részvételük lehetőségei, illetve egyenlő esélyű hozzáférésük tovább javuljon” – írta az elnök lapunk megkeresésére.
HVG
A zalaegerszegi Szilasi Gábor pénzt nem kap majd ezért a munkáért, de új közszereplési lehetőségeit választási kampányra is felhasználhatja Észak-Zalában.
A négyévnyi ellenzéki politizálás után visszatérő 71 éves cseh kormányfő hárompárti kormányzásra készül.
HVG
Varga Mihály egykori államtitkárának kinevezése hat évre szól.
HVG
Kilenc nap múlva helyesbíteni kellett, bár nem helyesbítésként adták ki.
A Dreyfus-ügy az antiszemitizmus elleni küzdelem szimbólumává vált Franciaországban.
HVG
Péntektől Sarah Mullally a canterburyi érsek.
HVG
Rusz Márk Milán volt az első színész Magyarországon, aki nemzetiségi színházi működéséért kapott Jászai Mari-díjat.
Furcsa kinevezés jelent meg a Magyar Közlönyben.
Annál a Benficának lesz a vezetője Mourinho, amelyik a vesztét okozta.
HVG
Ez a köztársasági elnök, Sulyok Tamás határozatából derült ki, amit Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter ellenjegyzett.
A Fehér Ház szerint munkaügyben tartózkodott a környéken, és nem tartott a tömeggel.
HVG
Együtt dolgozott a 2000-es években a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és az a főosztályvezető, aki őt a posztjára kinevezte.
HVG
Sós Endre az elmúlt két évben megbízott vezetőként irányította az intézményt.
HVG