Ebben az évben is a kiskereskedelmi forgalom csökkenésére számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, de a tavalyinál jelentősen kisebb lehet a visszaesés.
MTI
2013. május 06., hétfő, 12:03
Márciusban 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest – jelentette a naptárhatástól megtisztított adatok alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI / hvg.hu
2013. május 06., hétfő, 09:13
A német kiskereskedelmi szektor az idén márciusban az előzetes adatok szerint nominálisan 1,4 százalékkal, reálértéken pedig 2,8 százalékkal alacsonyabb forgalmat bonyolított, mint 2012 márciusában.
MTI
2013. április 30., kedd, 08:31
A kereskedelem egyik fájó pontja az elmúlt években, hogy a devizahitelek miatt megnőtt a családok tartozásállománya, így a családi kasszákból egyre többet hitelek törlesztésére költöttek, ami a fogyasztás csökkenését eredményezte. Aminek pedig a kisboltok estek áldozatul.
hvg.hu
2013. április 25., csütörtök, 14:20
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2,3 százalékkal csökkent 2013 februárjában az előző év azonos időszakához képest a három héttel ezelőtt előzetesen közölt 1,4 százalékkal szemben. A munkanaphatástól megtisztított volumenindex kisebb, 1,1 százalékos forgalomcsökkenést jelez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból.
MTI
2013. április 24., szerda, 09:31
Nem arról van szó, hogy nem innának a magyarok, hanem hogy beelőztek a vodkák és a gyomorkeserűk a magyar piacon.
MTI
2013. április 09., kedd, 05:36
Februárban megtört a kiskereskedelmi forgalom lendülete az Európai Unióban.
MTI
2013. április 05., péntek, 12:10
A kiskereskedelmi forgalom volumene februárban 1,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, amit alapvetően az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 2,6 százalékos, illetve az üzemanyag-kiskereskedelem 4 százalékos csökkenése befolyásolt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI / hvg.hu
2013. április 04., csütörtök, 09:07
A várt növekedés helyett éves összevetésben csökkent februárban a német kiskereskedelmi forgalom.
MTI
2013. március 28., csütörtök, 09:06
Idén januárban 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
MTI
2013. március 05., kedd, 09:05
Tavaly novemberben 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi értékesítés volumene, ebben most is az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, a bútor- és műszakicikk-üzletek, valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletek eladásainak visszaesése volt meghatározó - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI
2013. január 25., péntek, 09:15
A kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben 2,6 százalékkal, az EU-ban 1,3 százalékkal csökkent 2012 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Havi összevetésben 0,1 százalékkal nőtt a forgalom az eurózónában.
MTI
2013. január 08., kedd, 11:38
Októberben 3,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene - közölte a KSH.
MTI
2012. december 21., péntek, 09:06
Szeptemberben 3,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
2012. november 26., hétfő, 09:06
Augusztusban a kiskereskedelmi értékesítés volumene 2,4 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI
2012. október 25., csütörtök, 09:17
Szerény mértékben nőtt csupán a német kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi összevetésben. A bővülés elmaradt a szakértők által várttól.
MTI
2012. szeptember 28., péntek, 10:29
Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6 százalékkal, az év első hét hónapjában 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
2012. szeptember 24., hétfő, 09:20
A kiskereskedelmi forgalmat júniusban már a labdarúgó Európa-bajnokság sem segítette; a vásárlók pedig, bár többet költöttek, pénzükért kevesebbet kaptak júniusban - kommentálta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a frissen közölt kiskereskedelmi adatokat.
2012. augusztus 24., péntek, 11:52
A TakarékBank és az ING elemzői az év hátralevő részében már nem számítanak a kiskereskedelmi forgalom további visszaesésére, s úgy vélik, éves szinten 1-2 százalékkal csökkenthet az ágazat teljesítménye.
MTI
2012. augusztus 24., péntek, 11:48
A kiskereskedelmi értékesítés júniusi volumene 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A szezonális és naptárhatástól megtisztított mutató a májusihoz képest stagnáló forgalmat jelez.
MTI
2012. augusztus 24., péntek, 10:08