VIDEÓK
Egy hörghurut és más gyakori fertőzések kezelésére széles körűen használt antibiotikum növelheti a hirtelen szívhalál kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.
MTI
2012. május 17., csütörtök, 11:50
Kisebb a vastagbélrák kockázata azoknál, akik sok halat esznek - állapították meg kínai kutatók 41 korábbi tanulmány adatainak áttekintésével.
MTI
2012. május 11., péntek, 10:30
A cukorbetegeknél nagyobb a kockázata a Parkinson-kór kialakulásának - állapították meg a Diabetes Care című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői. Ugyanakkor azt nem sikerült bizonyítani, hogy maga a diabétesz okozná mindezt. A tajvani kutatók inkább arra gyanakszanak, hogy a két betegségnek hátterében lehet valami közös ok.
MTI
2012. április 06., péntek, 15:15
Újabb gyengülés vár a forintra, visszatérhet a 315-325 forintos euróárfolyam, és recesszióba esik a magyar gazdaság 2012-ben – ez derül ki a Goldman Sachs előrejelzéséből. A világ egyik legnagyobb befektetési bankjánál úgy látják, hogy nem reális a kormány idei deficitcélja sem. Jó hír viszont, hogy Németország viszonylag jól teljesít várhatóan, és ez Magyarországra is jó hatással lehet.
hvg.hu
2012. február 27., hétfő, 15:47
A császármetszéssel született gyermekeknél kétszer nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata, mint a természetes úton világra jövő babáknál – állapították meg a müncheni Műszaki Egyetem kutatói, akik azt vizsgálták, hogyan befolyásolják a betegség alakulását a környezeti hatások.
MTI
2012. február 17., péntek, 18:55
A vállalatok a gazdasági kockázatoktól és az üzemszünet veszélyétől tartanak leginkább 2012-ben − derül ki az Allianz ipari biztosítója, az AGCS globális felméréséből.
hvg.hu
2012. február 17., péntek, 11:21
A dohányzók körében magasabb a pikkelysömör kialakulásának kockázata, ráadásul ez a már leszokott dohányosokra is igaz - állítják amerikai kutatók.
MTI
2012. február 03., péntek, 18:40
A csökkenő reklámpiaci bevételek ellenére sem nem aggasztó a médiaszektorban működő cégek helyzete és kilátásai - derül ki a magyar médiaszektor első kockázati térképéből. A várakozások szerint a cégkockázatok a 2012. évi bevételi várakozások mellett sem aggasztóak.
hvg.hu
2012. január 16., hétfő, 13:50
Elmélyülő válságot, nagyobb téttel járó kockázatokat hordoz Európa 2012-ben, Magyarországon zéró növekedés várható a Concorde Értékpapír Zrt. hétfőn közölt előrejelzése szerint.
MTI
2012. január 09., hétfő, 18:33
Tízből hét fiatal munkavállaló ügyet sem vet az informatikai szabályokra, és minden negyedik még 30 éves kora előtt „identitáslopás” áldozata lesz, azaz személyes adataik és azonosítóik illetéktelenek kezébe kerülnek, akik azokkal különböző bűncselekményeket követnek el.
hvg.hu
2012. január 04., szerda, 10:25
Még nem érkezett el a kockázatosabb befektetések ideje, a növekedési és bizalmi problémák a jövő év egy jó részében is fennmaradhatnak - véli a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
MTI
2011. december 27., kedd, 05:41
Jelentősen emelkedtek hétfőn az árfolyamok az euróövezeti, és ezt követve a magyar államadósság-törlesztés kockázatára köthető biztosítási tranzakciók londoni piacán.
MTI
2011. november 14., hétfő, 17:24
Hét olyan genetikai szakaszt azonosítottak egy nemzetközi kutatási konzorcium résztvevői, melyek emelik a prosztatrák kockázatát - közölte a Nature Genetics című szakfolyóirat legutóbbi számában.
MTI
2011. július 13., szerda, 22:06
Nem csupán az építőipart, de az ahhoz kapcsolódó iparágakat is jelentős mértékben sújtott a gazdasági válság. Az elmúlt hónapok megugró végelszámolási számai arra engednek következtetni, hogy még kell várni az építőipar várva várt fellendülésére. Az építőipar kockázatosságának növekedése és az építőipari kereslet csökkenése ellenére az új építőipari cégek alakítása azonban nem állt meg.
hvg.hu
2011. május 10., kedd, 12:45
Rossz hír a naphosszat a számítógép előtt görnyedő, ülőmunkát végző millióknak. A legújabb kutatások szerint tízévnyi ülőmunka majdnem a duplájára emelheti bizonyos típusú bélrákok kialakulásának esélyét. Ami még ennél is rosszabb: a rendszeres edzés, úgy tűnik, nincs befolyással az ülőmunka káros hatásaira.
Medipress
2011. május 09., hétfő, 11:15
Noha a magas vérnyomással élő amerikaiak halálozása az utolsó évtizedekben jelentősen csökkent, még mindig 57 százalékkal magasabb, mint a normális vérnyomásértékűeké. A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány adatai nemcsak az amerikai médiát, de az orvostársadalmat is elkeserítették.
MTI
2011. április 27., szerda, 08:10
Egy évtizedes ülőmunka megkétszerezi egyes bélráktípusok kockázatát, még akkor is, ha az irodista a munkaórákon túl rendszeresen végez testmozgást - idézte szerdán ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.
MTI
2011. április 20., szerda, 19:26
A múlt heti, harmadik világbeli adós országokra jellemző rekordmagasságok után újabb, soha nem mért szintekre emelkedett tovább szerdán Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, és a piac most már kétharmados valószínűséget ad annak, hogy Görögország nem lesz képes eleget tenni törlesztési kötelezettségeinek jelenlegi adósságszerkezete mellett.
MTI
2011. április 20., szerda, 18:15
Azoknál a gyerekeknél, akik túl sokat tévéznek, növekszik a szívbetegségek, a magas vérnyomás és a cukorbaj kockázata későbbi életükben - állapították meg szerdán közzétett tanulmányukban ausztrál kutatók.
MTI
2011. április 20., szerda, 15:30
A változókori ösztrogénpótlás miatt megnövekedett egészségügyi kockázatok eltűnnek, amikor a nők abbahagyják a hormontabletták szedését - állapították meg amerikai kutatók.
MTI
2011. április 06., szerda, 18:30