VIDEÓK
A Die Welt című német konzervatív lap a médiatörvény módosításáról és a Klubrádió helyzetéről közölt beszámolót, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lapban pedig a magyar gazdaság helyzetét érintő interjú jelent meg az osztrák Erste alapkezelő vezetőjével szombaton.
MTI
11 órája
A Heti Válasz főszerkesztője aggódik a Klubrádióért, és bár semmiben nem ért velük egyet, úgy érzi, hogy a kormányzati vegzatúra állítja őt pártjukra.
hvg.hu
2012. május 24., csütörtök, 08:13
Közel százmillióból tartja el a Média- és Hírközlési Biztos Hivatalát a médiahatóság, ugyanakkor az Alkotmánybíróság május 31-ével hatályon kívül helyezte a biztos jogkörének jelentős részét. A hatóság nem közölt részleteket Bodonovich Jenő jövőbeni feladatairól. Megnéztük, mit tett eddig Bodonovich ezért a pénzért.
3 hozzászólás
Faigl Zoltán
2012. május 18., péntek, 21:00
Az Európa Tanács főtitkárának, Thorbjorn Jaglandnak még vannak komoly aggályai a magyar médiaszabályozással kapcsolatban. A magyar fél által tervbe vett módosítások "többé-kevésbé" választ adnak a törvénnyel kapcsolatos aggályokra, mondta Jagland, de az Európa Tanács meglátása szerint továbbra is komoly aggodalomra ad okot a törvénynek az a része, amely a szabályozó testületek kinevezési eljárását rögzíti
MTI
2012. május 15., kedd, 17:29
Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, mivel a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek - mondta pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.
MTI
2012. május 11., péntek, 15:20
Politikailag elfogultnak és bizonyítékok nélkülinek tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Freedom House jelentését, amely szerint Magyarországon csak részben szabad a sajtó.
MTI
2012. május 03., csütörtök, 08:29
Az LMP felszólítja az NMHH elnökét, hogy fontolja meg a hírügynökségi területen dolgozók észrevételeit, és támogassa az MTI függetlenségének helyreállítását.
MTI/hvg.hu
2012. április 26., csütörtök, 08:50
A vonatkozó törvény alapján a médiahatóság és annak elnöke semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik az MTI működésével kapcsolatban – egyebek mellett ez olvasható Szalai Annamária válaszában, amelyet a távirati iroda üzemi tanácsának nyílt levelére adott. A médiahatóság elnöke azt ajánlotta, hogy a hírügynökség dolgozói forduljanak problémáikkal „a munkáltatók képviselőihez”.
2012. április 20., péntek, 20:55
Nyílt levélben fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökéhez az MTI üzemi tanácsa, illetve szakszervezete, valamint az MTVA telephelyi üzemi tanácsa, és kérték a közszolgálati hírügynökség önállóságának visszaállítását. Szerintük a közmédiában az egyes szerkesztőségek összevonása nem hozta meg a várt eredményt, és sok újítás csak akadályozza őket a munkában.
MTI/hvg.hu
2012. április 20., péntek, 16:31
Kiírja a médiahatóság a pályázatot az InfoRádió frekvenciájára is, az adónak azonban változtatnia kellene profilján, ha újra el akarná nyerni a sugárzási jogot.
hvg.hu
2012. április 12., csütörtök, 08:52
A médiahatóságot működtető hatalom nem szereti az igazi újságírókat, mert nem szereti a jó, vagyis őszinteségre kényszerítő kérdéseket.
15 hozzászólás
Balavány György
2012. április 05., csütörtök, 12:58
Titokzatos módon csökkentette a médiahatóság a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók ezekre az összegekre hivatkozva kapták meg a frekvenciákat a 2009-ben nemzetközi vihart is kavaró pályázaton - írja az Origo.
hvg.hu
2012. március 29., csütörtök, 09:37
A Klubrádió vezérigazgatója szerint logikusan a rádiójának kell elnyernie a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciát a Fővárosi Ítélőtábla szerdai döntése után. A bíróság a korábban nyertessé nyilvánított pályázat alaki hibája miatt részben hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának eredményt hirdető határozatát, és új eljárásra kötelezte a testületet.
MTI
2012. március 14., szerda, 14:52
Személyes adattal való visszaélés miatt kihallgatták a szalaiannamaria.com oldal készítőjét, aki pornográf helyzetben ábrázolta a médiahatóság elnökét – írja az Index. A bloggernél házkutatást is tartottak.
Index
2012. március 08., csütörtök, 17:43
Az Európai Unióval is egyeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a televíziós közvetítésekre vonatkozó "kiemelt események" listájáról, vagyis azon események köréről, amelyek igény esetén a társadalom szélesebb közönségéhez is el kell juttatni a televízión keresztül - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Szóvivői Irodája kedden.
MTI
2012. március 06., kedd, 17:08
A 2010. évi médiahatósági munkájáról szóló beszámolót fogadott el az Országgyűlés hétfőn. A beszámoló - amelyet 234 igen szavazattal, 92 nem szavazat mellett fogadta el a Ház -, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2010. évi tevékenységét egyaránt érinti.
MTI
2012. március 05., hétfő, 18:05
Nem titkolhatja el Szalai Annamária, a Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság elnöke, hogy mit írt a magyar médiahelyzetről az amerikai külügyi államtitkárnak - döntött a bíróság a TASZ keresete nyomán. A jogvédő szervezet az Alkotmánybíróság üléseinek jegyzőkönyveibe is belenézne.
9 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 27., hétfő, 17:28
Bolgár György a Népszabadságnak azt mondta: a Klubrádió élő műsorában megpróbálta a hallgató Schmitt Pálra vonatkozó ötletét ötletét elszigetelni, de nem lehetett előre tudni, hogy mivel áll elő.
hvg.hu
2012. február 24., péntek, 07:55
Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája az EchoTV egyik műsorában „ótvar, hazug idiótának” nevezte Ulrike Lunacek zöldpárti osztrák képviselőt, aki bocsánatkérésre kérte a Széles-birodalomhoz tartozó hírtelevíziót, és jelezte, hogy ha kell, az NMHH-hoz fordul - írja a Népszabadság oldala.
hvg.hu
2012. február 15., szerda, 13:17
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője szerint nem megfelelő forrásokból tájékozódik a magyarországi helyzetről az az Európai Bizottság által létrehozott munkacsoport, amely a médiapluralizmus és a médiaszabadság helyzetét vizsgálja a közösségben.
MTI
2012. január 25., szerda, 19:49