A hamburgerező marketingese még egy válaszlevélben is próbálta meggyőzni Szoboszlai képviselőjét, hogy a ruha már mém lett, és a focista nem látható a képen, de hiába.
Az állami média a csütörtöki akció óta majdnem egy tucat olyan képet posztolt, amin információk helyett furcsán összeszerkesztett politikusok vannak viccesnek szánt kontextusban.
Egy héttel ezelőtt született Rákay Philip nagy hatású posztja, melyben a fideszes arisztokrácia emblematikus alakja – heves prolizás kíséretében – egy HVG-fotót felhasználva próbált hamisítani egy korabelinek tűnő ábrázolást, hogy bebizonyítsa: valójában áldozatos, kalapemelést érdemlő műemlékmentés zajlik Hatvanpusztán. Noha az Orbán-uradalom épületegyüttese soha nem nézett ki úgy, mint Rákay rézkarccá bindzsizett művén, a Royal Automobile Club tagja akaratán kívül is új stílust teremtett. Mutatunk néhányat követői legjobb munkáiból.
Szabad idejében néha zenét, néha könyvet ír a mesterséges intelligencia segítségével, de ma még a szereplések viszik el ideje legnagyobb részét Arató Andrásnak. Nyugdíjasként sikerült második karriert építenie, ennek részleteiről pedig részletesen beszámolt a HVG-nek.
Újabb területre tör be, sőt veszi át az ember szerepét a mesterséges intelligencia: egyre jobb a vicces mémek készítésében. Olyannyira, hogy néha már az embert is felülmúlja humorban és kreativitásban.
Egy kicsit vidámabb hellyé tehető az internet a Google által megnyitott új legfelsőbb szintű tartománynevek segítségével – a .meme végződésű oldalakon ugyanis vicces, szórakoztató tartalmakat lehet létrehozni mostantól.
Érti és követi a magyar belpolitikát, de nem figyeli a Forma-1-et? A száguldó cirkusz szerelmese, de nem igazán látja át a politikai térképet? Van választott csapata vagy pártja, és szeretné érzelmeit más síkon is kifejezni? Segítünk: íme a HVG F1-Belpol szótára!