VIDEÓK
Feloszlatta magát a Zala megyei Újudvar önkormányzata, a döntésben személyes ellentétek is szerepet játszottak - írta a Zalai Hírlap szombati számában.
MTI
2011. október 22., szombat, 10:10
Új Mikroszkóp Színpad néven négy hónapig még tovább működhet a Nagymező utcai színház Szabó Attila korábbi gazdasági igazgató vezetésével: a fővárosi önkormányzattal született megállapodás értelmében év végéig legalább 25 előadást tartanak.
MTI
2011. augusztus 25., csütörtök, 15:03
A kormány felhívta a belügyminisztert, hogy végezze el a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények működésének átfogó felülvizsgálatát abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a Magyarországra nézve kötelező, illetve számára ajánlást tartalmazó nemzetközi dokumentumok elvárásainak. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
MTI
2010. november 10., szerda, 10:16
Az ajaki térség fideszes országgyűlési képviselőjének eltökélt szándéka, hogy minden eszközzel megakadályozza, hogy a jövő évtől a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a jelenlegi technológiáját működtethesse tovább.
MTI
2010. november 06., szombat, 18:19
Magyarországon a háziorvosi és a magánpraxisoknak hiányzik a fejlesztés lehetősége – derül ki az Acquiro Lease egészségügyi vállalkozásokat vizsgáló országos felméréséből. Legtöbbjük számára a problémát nem a működés fenntartása jelenti, hanem az ellátás színvonalát javító fejlesztések biztosítása. Bár a családorvosi és a bejáratott szakorvosi rendelők állandó forgalmukkal ideális ügyfelei lehetnének a bankoknak, a kölcsönös bizalmatlanság miatt az orvosokat nem árasztják el ajánlatokkal.
hvg.hu
2009. november 30., hétfő, 12:26
Voltak tisztázatlan pontok az ITD Hungary működésében a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) vizsgálata alapján, ezért rendelt el szeptember elején mélyebbre ható vizsgálatot a miniszterelnök - mondta Varga István, a befektetés-ösztönzési és kereskedelem-fejlesztési ügynökséget felügyelő tárca vezetője.
hvg.hu
2009. október 13., kedd, 15:40