VIDEÓK
A Magyar Posta és a Vodafone nagy reményekkel indított mobilszolgáltatása három év és alig néhány ügyfél megszerzése után húzhatja le a rolót.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2012. május 07., hétfő, 16:10
Nem biztos, hogy gyorsabbak és olcsóbbak lesznek a postai piacnyitáskor megjelenő riválisok - mondta Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója a Világgazdaság szerdai számában megjelent interjúban.
MTI
2012. április 25., szerda, 06:21
A Magyar Posta Zrt. érdeklődik a lapterjesztéssel foglalkozó MédiaLog Zrt. megvásárlása iránt − tudta meg postai forrásból a Napi Gazdaság.
hvg.hu
2012. április 20., péntek, 09:17
Többen is megfogalmazták aggályaikat az MVM december 2-i közgyűlésén azzal kapcsolatban, megéri-e belevágni egy mobilcég kiépítésébe itthon. Az Index a közgyűlés jegyzőkönyvére hivatkozva azt írja, hogy többek között Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke beszélt kételyeiről, aki akkor a felügyelőbizottság elnöke volt a társaságnál. Az MVM vezetői állítólag azzal érveltek, hogy az új szolgáltató valószínűleg nem tartozik majd a közbeszerzési törvény hatálya alá, így „kellő flexibilitással fog rendelkezni”. Az Index szerint a koncepciót korábban Fellegi Tamás sem támogatta.
Index
2012. április 19., csütörtök, 18:29
A Magyar Posta a montenegrói és a román posta privatizációja iránt is érdeklődik - írja a Világgazdaság.
hvg.hu
2012. április 17., kedd, 07:25
A Magyar Posta érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói szaktárca a Mina-Business hírügynökséggel csütörtökön.
MTI
2012. április 12., csütörtök, 21:02
Új kismotorokat szerez be a Magyar Posta, a vállalat 237 ilyen járműre írt ki közbeszerzési pályázatot. A mopedek mellett 35 motorkerékpárt is beszerez a Posta,
hvg.hu
2012. április 10., kedd, 11:36
Bejegyezte a cégbíróság a negyedik mobilszolgáltatót, a MPVI Mobil Zrt-t.
hvg.hu
2012. április 06., péntek, 15:34
Európai uniós regulák miatt megszűnik a Magyar Posta Zrt. utolsó monopóliuma is: 2013-tól már nem csak az állami cég kézbesítheti a hagyományos leveleket. Azt, hogy az ötéves felkészülési idő mire volt elég, ugyanúgy homály fedi, mint azt, hogy lesz-e egyáltalán komoly vetélytársnak jelentkező.
2 hozzászólás
Szabó M. István
2012. április 04., szerda, 20:30
Egyre több cég ösztönözné arra a fogyasztóit, hogy a hagyományos postai befizetés helyett banki átutalással rendezzék a számláikat. Az emberek egyelőre nem fogékonyak erre a fizetési módra, pedig a társadalmi haszna nem elhanyagolható.
44 hozzászólás
D. Kovács Ildikó
2012. április 04., szerda, 06:30
Jövő január elsején megnyílik a postai piac, a Magyar Posta egyetemes szolgáltatása megmarad, az ötven gramm alatti levelek kézbesítésében azonban versenytársakat kaphat.
hvg.hu
2012. április 02., hétfő, 17:48
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét is hűtlen kezeléssel gyanúsítják a posta székházbérlésével kapcsolatos nyomozásban - írta a Magyar Nemzet csütörtökön. A gyanúsítás tényét a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a lapnak.
MTI
2012. március 22., csütörtök, 05:59
Nem árulja el a Magyar Posta Zrt., mennyiért terjeszti a Helyi Téma című ingyenes hetilapot hetente 675 ezer példányban. Az atlatszo.hu közérdekű adatigénylésének hatására kiadták az ingyenes lap kiadója, a Théma Lapkiadó Kft. és a Posta közötti szerződést, ám abból egyebek mellett a terjesztési díjra vonatkozó adatokat is kitakarták.
hvg.hu
2012. február 27., hétfő, 12:28
Legkorábban áprilisban kezdheti meg hálózatépítését az állami mobilszolgáltató, miután az egyik piacon lévő mobilszolgáltató fellebbezett az NMHH döntése ellen.
MTI/Világgazdaság
2012. február 20., hétfő, 05:55
A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon, miután megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését.
hvg.hu/MTI
2012. január 31., kedd, 10:07
A Magyar Posta Zrt. szóvivője szerint valótlanul állította egy napilap kedden, hogy Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója 19,2 millió forint extra pénzt vehet fel. A prémiumokról a Blikk számolt be, állításait az MFB és a BKK is cáfolta.
MTI
2012. január 04., szerda, 16:51
A nagy állami vállalatoknál is kivárják, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
MTI/Magyar Nemzet
2011. december 30., péntek, 05:41
A postahelyek 2011. december 24-én és december 31-én a szombati munkarend szerint üzemelnek úgy, hogy legfeljebb 12 óráig tartanak nyitva - közölte a Magyar Posta.
MTI
2011. december 23., péntek, 10:49
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki péntek reggel ment be egy dunaújvárosi postára fegyverrel, de rablás helyett egy dobozt tett le a földre, azt állítva dinamit van benne.
HavariaPress
2011. december 23., péntek, 10:33
Mindössze két főre csökkent a Fellegi utódjaként szóba jöhető miniszterjelöltek száma - állították kormányzati és fideszes parlamenti források a hvg.hu-nak. Úgy tudjuk, hogy a gazdasági holdudvarral jó viszonyt ápoló Horváth Gergely, a Nemzeti Vagyonkezelő vezére a legesélyesebb, de forrásaink szerint minden attól függ, hogy a miniszterelnök csak szimplán kinevez valakit a tárca élére, vagy nekiáll és átalakítja a teljes kormányzati struktúrát. Bár forrásaink akár nagyobb összeggel is készek lennének Horváthra fogadni, a találgatásokkor azt is hozzáteszik, hogy Orbán Viktor tud meglepetéseket okozni.
Szóljon hozzá
Bogár Zsolt - M. László Ferenc
2011. december 14., szerda, 06:30