VIDEÓK
Orbán Viktor szerint a magyarság közös célja úgy hangzik, hogy "a nemzeti összetartozás legyen a hétköznapok része" minden magyar számára.
MTI
2012. április 27., péntek, 13:05
"Akár az is előfordulhat, hogy egy, magyar szavazatokra számító párt sem jut be a parlamentbe" - mondta Öllös László politológus a SITA hírügynökségnek kedden a Focus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb, a márciusi parlamenti választások eredményeivel kapcsolatos felméréséről.
MTI
2012. február 14., kedd, 19:59
1 millió 238 ezer magyar él Romániában, a kisebbség a lakosság 6,5 százalékát teszi ki - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
MTI
2012. február 02., csütörtök, 17:15
Mintegy felére csökkentette a Fővárosi Bíróság hétfőn jogerősen annak a hét vádlottnak a börtönbüntetését, akiket korábban azzal vádolt meg az ügyészség, hogy magyarsága miatt bántalmaztak egy diákot a fővárosban két évvel ezelőtt.
MTI
2011. október 24., hétfő, 15:42
Az elmúlt egy évben tartása lett a nemzetnek, erősebb és egységesebb lett – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjújában, hozzátéve: reméli, hogy Szent István ünnepén az emberek is megélik azt az érzést, hogy az általuk választott vezetők tisztes erőfeszítést tesznek, és alázatosan dolgoznak.
MTI/Magyar Hírlap
2011. augusztus 19., péntek, 07:20
Eddig Csíkszeredán nyújtották be a legtöbb magyar állampolgári kérelmet – derült ki a székelyföldi Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) állampolgársággal foglalkozó tanácskozásán. A hét végéig tartó rendezvényt szerdán nyitották meg hivatalosan.
MTI
2011. július 20., szerda, 18:33
A határon túl élő magyarok állampolgárságának és szavazati jogának biztosítása a politikai közösség alapjait érinti. Demokratikus elvek alkalmazása helyett ingatag álláspont és nyers választási kalkuláció befolyásolja a döntést - olvasható a Szuverén.hu oldal friss cikkében.
hvg.hu
2011. május 12., csütörtök, 20:41
Alkotmányellenes lenne, ha Szlovákiában népszavazást rendeznének arról, hogy a hivatalos érintkezésekben kizárólag csak a szlovák nyelvet legyen szabad használni - állítja Rudolf Chmel szlovák emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes.
MTI
2011. május 04., szerda, 19:40
Schmitt Pálnak meggyőződése, nem az a fontos, hogy hányan vannak a csehországi magyarok, hanem az, hogy őrzik magyarságukat, és hogy ezért tenni is készek valamit.
MTI
2011. április 21., csütörtök, 20:40
Egy címeres papírban testet öltő illúzió marad csak a magyar állampolgárság azon kárpátaljai lakosok számára, akik Európán belüli szabad utazást, vízummentességet, magyarországi szociális és egészségügyi kedvezményeket reméltek az egyszerűsített eljárással történő honosítástól – írta az ungvári Zakarpatszka Pravda című hetilap legfrissebb száma.
MTI
2011. április 13., szerda, 21:28
Mindent elkövetek annak érdekében, hogy a világ 15-16 millió magyarja a jövőben ne csak lélekben, hanem közjogilag is együvé tartozzon - jelentette ki Schmitt Pál magyar köztársasági elnök csütörtökön délután Pozsonyban, amikor a Csemadok társadalmi és kulturális szervezet székházában a szlovákiai magyar civil szervezetek képviselőivel találkozott.
MTI
2011. január 20., csütörtök, 18:32
199 éve született Liszt Ferenc, aki magyarnak vallotta magát, bár a nyelvet nem beszélte. A bicentenáriumára készülve újra vitázhatunk a szomszédokkal: magyar vagy osztrák volt-e a világjáró zenész?
Lukács Andrea
2010. október 26., kedd, 12:40
Kik vogymuk? - zavarba ejtő kérdések a magyarsággenetikában
Zavarba ejtő kérdéseket vetnek fel a honfoglalókkal kapcsolatos legutóbbi genetikai kutatások. Ezek szerint „ősapáink” olyan kevesen voltak, hogy nem hagytak genetikai nyomot a mai magyar népességben.
HVG
2009. november 03., kedd, 08:45
Ismét a magyar kártyával próbálják mozgósítani választóikat a szlovák pártok. Két héttel az EP-választás előtt erre a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) szombati esztergomi kampányrendezvényén elhangzott Orbán Viktor beszéd szolgáltatta a legfőbb témát.
MTI
2009. május 26., kedd, 14:07
A 15 milliós magyarság napjainkra puszta fikcióvá vált - olvasható a szombati Népszabadságban.
MTI
2009. május 23., szombat, 11:31