Rosszul lett az utcán és meghalt egy budaörsi nyomozó
A 38 éves rendőr hazafelé tartott, amikor váratlanul rosszul lett.
A 38 éves rendőr hazafelé tartott, amikor váratlanul rosszul lett.
HVG
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.
HVG
A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, versei miatt be is börtönzött költő 88 éves volt.
HVG
Nemcsak a Sundance Filmfesztivál költözik új helyre, az alapítót, Robert Redfordot is máshol kell már keresni. Jóval több volt, mint hollywoodi filmsztár, az Oscarját sem színészként, hanem rendezőként nyerte. Robert Redford 89 éves volt.
A 75 évesen elhunyt Joe Bugner kétszer is bokszolt Muhammad Alival és elnyerte WBF nehézsúlyú világbajnoki övét is.
HVG
Gál Roland 2006 és 2016 között volt Dunaújváros önkormányzati képviselője. 2018-ban három év börtönbüntetésre ítélték.
HVG
A Grammy-díjas metálegyüttes gitáros-énekese pár hete lépett ki a zenekarából.
HVG
Vasárnap reggel, 87 éves korában meghalt a klasszikus Superman-filmeken kívül Fellininél és Pasolininél is játszó, James Bond szerepére is pályázó Terence Stamp.
hvg.hu
Ronnie Rondell Jr. a brit együttes Wish You Were Here című klasszikusán kapott lángra.
HVG
A kincseshomoki férfi két éve szolgált az ukrán hadseregben.
HVG
Felidézte az első közös találkozásukat is.
HVG
A magyar testépítő-legenda egyedül tartózkodott a helyszínen, a kerékpárján külsérelmi nyomokat nem találtak.
46 éves korában, biciklibalesetben hunyt el Kathi Béla testépítő-legenda.
A családja körében hunyt el Ozzy Osbourne 76 évesen. Az egykor zűrös életű rocklegenda alig két hete adta le minden idők második legtöbb bevételt termelő jótékonysági koncertjét. Számos egészségügyi problémája volt, Parkinson-kórban is szenvedett.
HVG
A Tisztelet Társasága alapítója hosszú betegség után halt meg. 54 éves volt.
HVG
A közleményükben azt írták, kategorikusan elutasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra vagy az emberi jogok megsértésére vonatkozó állításokat.
HVG
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság M. Kiss Sándort saját halottjának tekinti.
MTI
Az állomás egyik takarítónője próbálta újraéleszteni a csecsemőt.
HVG
67 éves volt a Kutyaszorítóban és a Kill Bill című filmek sztárja.