VIDEÓK
Több vádpontban is bűnösnek vallotta magát a hacker, aki több ünnepelt hollywoodi szépség meztelen képét töltötte fel a netre. A férfi akár hatvan év börtönt is kaphat, illetve 2,2 millió dolláros kártérítés megfizetésére is kötelezhetik.
hvg.hu
2012. március 27., kedd, 16:58
A Vanity Fair 2012-es januári számában - amelynek címlapján is Gaga látható - a Lady felfedi bájait, igaz, mindössze egy kép erejéig.
hvg.hu
2011. november 30., szerda, 20:29
Jamie Oliver után Nigella Lawson lehetne az új pucér szakács – legalább is a szomszédai szerint. A tévés szakácsnő új londoni luxusházában olyan fürdőszobát építettek ugyanis, amelybe könnyen beláthat bárki, akár véletlenül is.
hvg.hu
2011. augusztus 23., kedd, 21:35
Crystal Harris egy rádióinterjúban teregette ki a szennyest volt jegyeséről, a Playboy-alapító Hugh Hefnerről.
hvg.hu
2011. július 27., szerda, 13:55
Webkamerás fotóval zsarolta meg 22 éves internetes ismerősét egy 16 éves fiú. 30 ezer forintot kért.
hvg.hu
2011. június 23., csütörtök, 13:04
Újabb akcióval hívták fel magukra a figyelmet az ukrán Femen mozgalom aktivistái. Ezúttal egy felfüggesztett építkezésen jelentek meg teljes mellbedobással, hogy így tiltakozzanak.
life-style.hu
2011. június 09., csütörtök, 22:46
Manapság az édességek és az egészségtelen ételek imádatát a bűnös élvezetek között tartjuk számon. Lee Price hiperrealista festő alkotásait a nassolás ihlette. De hogyan lesz mindez művészi?
life-style.hu
2011. április 14., csütörtök, 22:33
Néhány fiatal, szép és szőke egyetemista lány vetkőzése önmagában nem túl ritka jelenség, de most nem olcsó pornó-kliséről van szó, hanem irányított provokációról, amelyet az ukrán Femen mozgalom tagjai rendeznek meg - immár rendszeresen. Miért lehet tüntetni fedetlen keblekkel?
Szóljon hozzá
life-style.hu
2011. április 07., csütörtök, 22:20
Úgy tűnik, New York erőteljes hatással van az ott lakók libidójára, mert immáron a sokadik pucérkodó fotósorozat használja a Nagy Almát helyszínül.
life-style.hu
2011. március 28., hétfő, 22:12
Az izraeli kormányfő testőrsége alsóneműik levételére utasított több külföldi újságírót egy ötcsillagos jeruzsálemi hotelben tartott fogadás előtt - mondták el szerdán újságírók.
Hírszerző/FH
2011. január 12., szerda, 19:26
Seattle-ből Sri Lankára utazott a fiatal nő, és úgy döntött, elege van a megalázó biztonsági procedúrából a repülőtéren. Videóra vette, ahogy leveti ruháit.
hvg.hu
2010. november 29., hétfő, 20:18
A Google Street View-n bizarr felvételre lettek figyelmesek az internetezők: a németországi Mannheimban egy meztelen férfi mászik Mercedese csomagtartójába.
hvg.hu
2010. november 23., kedd, 20:06
December 12-ig látható az újbudai Háromhét Galériában Aknay Csaba „The woman is…” című fotókiállítása, melynek témája a nő, nem mellesleg, viszont pucér valóságában.
3 hozzászólás
Lukács Andrea
2010. november 22., hétfő, 10:18
Meztelenrekordot döntöttek hullámvasúton Nagy-Britanniában: 102 ember ült pucéran a járművön.
Szóljon hozzá
MTI
2010. augusztus 09., hétfő, 15:10
Szokatlan, de annál érdekesebb kiállítás látható a dél-olasz Pugliában: a világ egyik legismertebb festményének, a Mona Lisának utánzatai láthatók, ruha nélkül.
MTI
2010. augusztus 09., hétfő, 14:41
Sokkolóval fékezték meg Salt Lake City közelében azt a nőt, aki kedden ellopott egy autót, majd egy óvatlan pillanatban az őt üldöző rendőrök autóját is eltulajdonította és totálkárosra törte. Mindezt meztelenül.
hvg.hu
2010. június 23., szerda, 11:47
Várandósan és meztelenül látható Claudia Schiffer a Vogue magazin német kiadásának címlapján.
MTI / hvg.hu
2010. május 11., kedd, 19:10
Az internet bizonyos felhasználókat kitárulkozásra késztet, nemcsak írásban, de vizuálisan is. Ezúttal egy amerikai egyetem diákjai osztják meg felsőtestük látványát a közzel.
6 hozzászólás
kadarm
2010. május 03., hétfő, 20:08
Barack Obama megihlette a babakészítőket is, már előrendelhető egy rendkívül férfias alkatú és arckifejezésű baba, amely természetesen egészen véletlenül rendkívül hasonílt az amerikai elnökre.
Szóljon hozzá
kadarm
2010. április 29., csütörtök, 20:22
A naturista üdülések, kiruccanások a korábbi években meztelen kempingezést, előre meghirdetett, szervezett, csoportos, ruha nélküli fürdőzést és néhol kíváncsi, tágra nyílt szemeket jelentettek. De mi a helyzet napjainkban?
hvg.hu
2010. április 26., hétfő, 21:57