Szlavkovits Rita Gazdaság

Nagy bajba kerültek a települések, miután nyertek egy halom pénzt fejlesztésre

A gond az, hogy az uniós pályázatok benyújtásakor becsült költségek az építőipari árrobbanás miatt mostanra jelentősen megnövekedtek, a különbözet kifizetésére pedig nincs pénze az önkormányzatoknak. De ha lenne, vagy adna nekik a kormány, az EU-nak is jóvá kellene hagynia a módosításokat, addig viszont nem tudnak büdzsét készíteni, amiért meg az Államkincstárral gyűlhet meg a bajuk.

hvg.hu Itthon

Magyar lelemény: kilátóba oltott buszmegálló

Új buszmegállót szerettek volna a Baranya megyei Nyugotszenterzsébet lakói, de annak építésére nem lehetett pályázni, csak kilátóéra. Így hát az önkormányzat leleményesen oldotta meg a dolgot.

hvg.hu Tech

Szeretne kapni 15 millió forintot? Most szó szerint csak egyetlen ötlet kell hozzá

Összesen 38 millió forint díjazású pályázatot hirdet az OTP Fáy András Alapítvány, egyvalaki 15 milliót vihet haza. A pályázaton szinte bárki elindulhat, és ami még ennél is szokatlanabb: nem szükséges sem üzleti terv, sőt még az sem feltétel, hogy a kitaláló megvalósítsa a tervét. Tényleg elég csak az ötletet beadni.

Szlavkovits Rita Gazdaság

Átverve érzi magát és perli Schmidt Máriáékat egy 56-os pályázó

Kedden kezdődik a tárgyalása annak az ügynek, amelyet az 56-os emlékév egyik pályázatán nyert szerző indított a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Közalapítvány ellen. Szerdahelyi Zoltán azt szeretné kikényszeríttetni, hogy az eredeti kiírás szerint kössenek vele szerződést.

hvg.hu Élet+Stílus

Az év legjobb sörkorcsolyái – recept

A sör-virsli-pogácsa kombó már egy retró majálison is lejáratott. Évek óta sörkorcsolyázunk, még trendibben inkább tapasolunk, és hívő sörhabosnak eszébe sincs vitatni, hogy igenis van sörgasztronómia.

Pálmai Erika Itthon

Iustitia vak, de Handónak van szeme: most a bírók öltözködését írná elő

A bírósági dolgozók után a bírákat is átfazonírozná a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal: a MOME-val közösen kiírt pályázaton az ideális bírói talárt keresték. Az eredmény: a cifraszűr és az Országház díszítése is felkerülne a talárokra, ha az a fiatal tervezőkön múlik.

1 2 3 4 5 6 7
35

A címlapról ajánljuk