VIDEÓK
HVG.HU \ CÍMKE \ PARLAMENT
Szlovákiában tovább terjed a tiltakozás a hazafiassági törvény ellen, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fogadott el a múlt héten a pozsonyi parlament.
MTI
2010. március 11., csütörtök, 15:09
Az indiai kormány hétfőn, a nemzetközi nőnaphoz időzítve olyan javaslatot terjesztett a parlament elé, amelynek értelmében a nőknek tartanák fenn a törvényhozási mandátumok egyharmadát.
MTI
2010. március 08., hétfő, 17:05
Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke azt nyilatkozta, hogy a kiszivárgott információk sugallta helyzethez képest jobban áll pártja - olvasható Németh Attila blogján.
2010. február 22., hétfő, 23:50
Nem változnak a kampányfinanszírozás szabályai, a szocialista Tóbiás József törvényjavaslata hétfőn ugyanis nem kapta meg a szükséges támogatást az Országgyűlésben.
1 hozzászólás
MTI
2010. február 22., hétfő, 21:25
Ebben a parlamenti ciklusban már nem születik döntés a klímaváltozásról szóló kerettörvényről, amely egyebek közt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, valamint az éghajlatvédelem pénzügyi és gazdasági eszközeit szabályozta volna. A szocialisták a saját, a Fidesz és a KDNP által is támogatott javaslatuk mögül hátráltak ki.
Szóljon hozzá
MTI
2010. február 22., hétfő, 16:50
Elbúcsúzott a parlamenttől Katona Béla leköszönő házelnök is, aki a következő ciklusban már országgyűlési képviselő sem lesz.
Szóljon hozzá
MTI
2010. február 22., hétfő, 15:43
Várhatóan a ciklus utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés, amely csaknem harminc előterjesztés elfogadásáról dönthet. Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon a plenáris ülésen összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét.
MTI
2010. február 22., hétfő, 12:31
A tervek szerint a ciklus utolsó ülésnapját tartja a parlament jövő hétfőn. A képviselők megválasztják az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét, valamint megszülethet a holokauszttagadás büntetését szolgáló jogszabály.
MTI
2010. február 18., csütörtök, 12:40
Az izlandi parlament szerda este elfogadta az úgynevezett Icesave-törvényt, amely lehetőséget nyújt arra, hogy Reykjavik kifizessen majd 4 milliárd eurót több mint 300 ezer brit, illetve holland bankbetétes részleges kártalanítására.
hvg.hu
2009. december 31., csütörtök, 11:55
Több forradalmi változást hozott az idei esztendő Németországban is, egy azonban különösen kiemelkedett közülük: az ország háború utáni történetében első ízben fordult elő, hogy a parlament, azaz a Bundestag padsoraiban az egyik év végi plenáris ülésen felsírt egy csecsemő.
hvg.hu
2009. december 28., hétfő, 09:02
Ködbe burkolózik az Országház épülete, miután az évszakhoz képest szokatlanul meleg időjárás miatt párafelhő alakult ki a Duna felett december 25-én késő délután.
hvg.hu
2009. december 26., szombat, 14:08
A román állam mélyreható megreformálását szorgalmazta hétfőn Traian Basescu újraválasztott román államfő abban a beszédében, amelyet a bukaresti törvényhozói testület előtt mondott második elnöki mandátumának a kezdetét jelentő parlamenti eskütétel alkalmából.
hvg.hu
2009. december 21., hétfő, 17:33
Török Gábor mai bejegyzése összegyűjti, milyen fontosabb lépések várnak a szavazókra mostanában.
hvg.hu
2009. december 18., péntek, 14:02
A Kossuth téren álló karácsonyfájának talapzata nem a Parlament csúcsáról 1991-ben eltávolított vörös csillag; Szollár Domokos kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján cáfolta az erről szóló sajtóhíreket.
hvg.hu
2009. december 16., szerda, 18:29
Bizalmat kapott a parlamentben csütörtök késő este a libanoni nemzeti egységkormány, így a Hezbollah síita szervezet továbbra is megtarthatja fegyvereit.
hvg.hu
2009. december 11., péntek, 11:42
Tekintettel az újinfluenzavírus miatt kialakult országos járványra idén elmarad a parlamenti gyermekkarácsony - tudatta az országgyűlés sajtófőnöke.
hvg.hu
2009. december 04., péntek, 10:56
Elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést, amely jövőre 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. Bajnai Gordon sikerként értékelte a büdzsé megszavazását, Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint pedig ezzel a költségvetéssel Magyarország a "stabilizáció oázisa" maradhat.
hvg.hu
2009. november 30., hétfő, 18:57
Több, a válságkezelés szempontjából fontos törvényjavaslat van napirenden az Országgyűlés jövő heti ülésén - közölte a kormányszóvivő.
hvg.hu
2009. november 29., vasárnap, 10:45
A jövő héten a közoktatás kérdései több formában kerülnek a parlament elé: a felsőoktatási és a szakképzési törvény végszavazása mellett a közoktatási törvénymódosításhoz érkezett javaslatokról is szavaznak, továbbá interpelláció, azonnali kérdés és napirend előtti felszólalás is lesz ebben a témakörben – erről Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője beszélt szombaton.
hvg.hu
2009. november 21., szombat, 14:23
Kora reggel köd lepte el az országot. Míg az utakon káoszt okozott a rövid látótávolság, Budapesten a szép látványra figyelő autóvezetők kerültek veszélybe.
hvg.hu
2009. november 20., péntek, 11:48
Maestro bankkártya Linux képzés Hálózatbiztonsági képzés SQL Server programozása Nemzetközi adótervezés IAS / IFRS Nemzetközi Számviteli képzés IT Certified ITRisk Manager képzés Kiscsoportos nyelvtanfolyam, Last minute áron! Akár Adómentes Befektetés Nyerjen Calvin Klein ajándékcsomagot! Gazdasági szaknyelvi vizsgafelkészítés indul Budai lakásár-zuhanás PHP kezdőknek Német szaknyelvi tanfolyamok Keresünk 5 iPhone-tulajdonost!
Medián: a Jobbik nem érte utol az MSZP-t