VIDEÓK
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon hétfőn az a közigazgatási per, amelyben a magát gárdafőkapitánynak nevező Kiss Róbert azt kéri a bíróságtól: állapítsa meg, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly július 4-én Budapesten, az Erzsébet téri gárdatüntetést.
MTI
2010. február 22., hétfő, 14:46
Az Emfesz Kft.-nek nem kell letétbe helyeznie 6,8 milliárd forintot, miután fellebbezésére a bíróság visszavonta a Nitrogénművek Zrt. kérelme alapján hozott korábbi végzését – közölte az Emfesz hétfőn.
Szóljon hozzá
MTI
2010. február 22., hétfő, 11:45
J. K. Rowling csütörtökön „megalapozatlannak” és „abszurdnak” nevezte az ellene felhozott plágiumvádat. Előzőleg a Harry Potter regények kiadója után szerdán személy szerint a brit írónőt is lopással vádolta meg a néhai Adrian Jacobs hagyatékának gondozója.
Szóljon hozzá
MTI / hvg.hu
2010. február 18., csütörtök, 16:03
A holokauszt túlélőinek a MÁV ellen benyújtott kárpótlási keresetében több Izraelben élő felperes is szerepel, néhányukkal jeruzsálemi tudósítónk beszélt. Közülük egyesek nem is tudtak róla, hogy részt vesznek az ügyben, mások ugyan tudták, de mint elmondták: "az amerikai ügyvédek intéznek mindent”.
hvg.hu
2010. február 17., szerda, 15:15
Február 26-ra napolta el a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróság annak a három pátkai polgárőrnek a perét, akiket különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol az ügyészség.
MTI
2010. február 12., péntek, 10:43
A német államnak a hetvenes években hadat üzenő hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristáinak peréhez hasonlítják azt a bírósági tárgyalást, amely az al-Kaidához közel álló Iszlám Dzsihád Unió (IDU) terrorszervezethez tartozó négy férfi ügyében folyik Düsseldorfban.
hvg.hu
2010. február 04., csütörtök, 13:29
Pervesztes lett az a hét felperes, akik a Kecskeméten épülő Mercedes gyár területének egykori tulajdonosaként pert indított a vele opciós szerződést kötő Best Invest Projekt Hungária Kft. tulajdonosai ellen, mert a bíróság szerint a két fél közötti szerződés megkötésénél nem történt törvénytelenség. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kedden hirdetett ítéletet a perben.
hvg.hu
2010. február 02., kedd, 14:35
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első alelnöke szerint Magyarországot be kell perelni a nemzetközi bíróságon, mert a nyelvalap létrehozásával törvénysértésre biztatja a szlovákiai magyarokat.
hvg.hu
2010. január 31., vasárnap, 17:34
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy a szocialista Veres János és a Népszava korábbi kiadója megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz sajtóosztálya.
hvg.hu
2010. január 22., péntek, 17:03
Rendkívüli sajtóérdeklődés közepette kezdődött meg hétfőn az augsburgi tartományi bíróságon az adócsalással és megvesztegetéssel vádolt Karlheinz Schreiber fegyverkereskedő pere.
hvg.hu
2010. január 18., hétfő, 12:21
Háromezer euró kártérítés megfizetésére ítélte magánélet megsértése miatt a párizsi legfelsőbb bíróság a Le Parisien című francia napilapot, amiért Roman Polanskiról és családjáról paparazzók által készített fotót közölt.
hvg.hu
2010. január 15., péntek, 17:40
Tizenegy év börtönre ítélték „államellenes felforgatás” vádjával Kínában az ország egyik legismertebb ellenzéki személyiségét – jelentette be ügyvédje pénteken.
hvg.hu
2009. december 25., péntek, 10:29
Besenczi Árpád foglalhatja el február elsején a Hevesi Sándor Színház direktori székét. A döntés miatt lemondott a Vidéki Színházak Igazgatói Egyesülete elnöke, Halasi Imre. A kiválasztási procedúrát kifogásolva a vesztes pályázó, Tucsni András keresetet nyújtott be a megyei bírósághoz.
hvg.hu
2009. december 22., kedd, 19:59
Nyilvános ülést tart ma a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ügyében a Legfelsőbb Bíróság (LB).
hvg.hu
2009. december 15., kedd, 08:02
Roman Polanski ügyvédei csütörtökön eljárásjogi hibákra hivatkozva ismételten kérelmezték a filmrendező 1977-es liliomtiprási ügyének ejtését egy Los Angeles-i bíróságon.
hvg.hu
2009. december 11., péntek, 12:20
Sacha Baron Cohent 110 millió dollárra (20 milliárd forint) perelte be egy palesztin férfi, akit Brüno című filmjében terroristaként mutatott be.
hvg.hu
2009. december 11., péntek, 12:05
Egészséges, élénk érdeklődésű, megfelelő körülmények között nevelkedő gyereknek írta le T. Dominiket, a család kutyáinak áldozatává vált kétéves monorierdői kisfiút egy védőnő a 2007-ben történt tragédia kapcsán indított büntetőper keddi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon.
hvg.hu
2009. december 08., kedd, 19:38
A Fővárosi Bíróság az alperes kérésére zárt tárgyalást rendelt el a Soros Fund Management LLC kontra PSZÁF közigazgatási perben csütörtökön.
hvg.hu
2009. december 03., csütörtök, 13:39
Jelentős erőkkel vonult ki a rendőrség csütörtökön a Legfelsőbb Bírósághoz (LB), s a fővárosi Markó utcai épületet fémkordonokkal zárta körbe a Budaházy György ellen az Erzsébet híd lezárása miatt indult büntetőper felülvizsgálati eljárásának kezdete előtt.
hvg.hu
2009. december 03., csütörtök, 12:47
Jogerősen elutasította szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a több mint fél évtizeddel ezelőtti, Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági minisztérium két vezető beosztású munkatársának Topolánszky Ákossal, a tárca akkori helyettes államtitkárával és a hvg.hu-val szembeni keresetét.
hvg.hu
2009. december 02., szerda, 18:45