MTI Plázs

Ők kapták idén az Antistigma-díjat

Nagy Ildikó, a Vas Népe és Nagy Zsuzsannna, az Elitmed újságírója vehette át idén az Antistigma-díjat a pszichiátriai problémákkal küzdők bemutatásáért.

MTI Itthon

Külön intézetben kezelhetik az agresszív pszichiátriai betegeket

Elkezdték az agresszív magatartást tanúsító pszichiátriai betegek tartós gondozását biztosító speciális intézet létrehozásának tervezését - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön. Szabó Máté ombudsman tavaly novemberi jelentésében írta azt, hogy a hatályos jogszabályok nem adnak egyértelmű iránymutatást ahhoz, melyik intézménynek kell huzamosabb időn át gondoznia a súlyosan agresszív pszichiátriai betegeket, és egyáltalán meddig tartson a kötelező intézeti gyógykezelésük.

Tossenberger Adél Itthon

Botrányos döntés a láthatáron: az OPNI bezárása csak az első csapás volt

Közel 3 milliárd forintot spórolna a Nemzetgazdasági Minisztérium a mentális problémával, illetve fogyatékossággal élő emberek közösségi alapú szolgáltatásain. A területen dolgozó vezetők abban reménykednek, hogy ez csak egy tévedés, a betegeket egyelőre nem riogatják feleslegesen. A Nefmi viszont, úgy tűnik, az NGM-mel szemben az ügy mellett áll.

MTI Itthon

Több támogatást kérnek a szenvedélybetegek ellátói 2012-re

Levélben fordultak a szenvedélybetegeket és a pszichiátriai betegeket ellátó közösségi szolgálatok Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez, és azt kérték tőle: tegyen meg mindent azért, hogy legalább a 2011-es szinten biztosítsák a feladataik ellátásához szükséges forrást.

A címlapról ajánljuk