MTI Világ

Menekülnek az emberek Bissau-Guinea fővárosából

Tömegével hagyják el az emberek Bissau-Guinea fővárosát, mivel a négy nappal ezelőtt államcsínyt elkövető katonai vezetőség hétfőn úgy döntött, lezárja az ország légterét és tengeri határát. A hadsereg lépését a portugál nyelvű országok közösségének felhívása előzte meg, amelyben egy, az ENSZ kötelékében álló intervenciós erő küldését szorgalmazták a nyugat-afrikai országba.

MTI Világ

Mali: a puccsisták átadják a hatalmat

A mali puccsisták vezetője szombaton bejelentette, hogy a katonai junta néhány napon belül átadja a hatalmat egy átmeneti nemzeti egységkormánynak.

MTI Világ

Aggódnak a franciák a mali katonai puccs miatt

Párizs azt akarja, hogy Maliban a lehető leghamarabb tartsanak választásokat - közölte csütörtökön Alain Juppé francia külügyminiszter, miután az északnyugat-afrikai országban zendülő katonák elfoglalták az elnöki palotát, az állami tv-t, a rádiót, és átvették a hatalmat.

MTI Világ

Az amerikaiak puccsot készítettek elő a volt Jugoszláviában?

Az amerikaiak puccsot készítettek elő a volt Jugoszláviában, tartva attól, hogy Tito halála után a Szovjetunió megszállja az országot - legalábbis ezt írta évtizedekkel ezelőtti titkos jelentéseiben egy bolgár ortodox főpap, amikor még titkosügynökként tevékenykedett az Egyesült Államokban.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbánnak nem a puccsistáktól kellene félnie

Orbán Viktornak nem a puccsisták miatt kellett, úgy tűnik, a székét féltenie, hanem azért, mert Magyarország a csőd szélére került, miközben összeveszett az ország szinte valamennyi hitelezőjével - írja a Véleményvezér blog pénteki bejegyzésében.

Seres László Nyüzsi

Nem volt puccs, de levertük!

Rosszul tudtuk. Sőt, más is rosszul tudta: semmi olyasmi nem történt a Fidesz egri frakcióülésén, amiről - a hvg.

Szegő Iván Miklós Tech

Az agyhalál puccsa világrengető következményekkel

Húsz évvel ezelőtt, 1991. augusztus 19-én furcsa események zajlottak Moszkvában és a Krím-félszigeten, ahol az akkori szovjet elnök, Mihail Gorbacsov nyaralt. Augusztus 19-e hétfőre esett, és ennek a napnak a hajnalán egy botcsinálta szerveződés, a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága egyszerűen leváltotta az elnököt. A végül elbénázott puccs mindazonáltal a Szovjetunió széteséséhez vezetett.

MTI Világ

Katonák akarták megölni a nigeri elnököt

Katonákat tartóztattak le a nyugat-afrikai Nigerben, mert államcsínyre és a márciusban megválasztott elnök meggyilkolására készültek - közölte egy biztonsági illetékes kedden.

MTI Világ

Katonai puccs történhetett Dél-Oszétiában

Chinvaliban, az észak-kaukázusi Dél-Oszétia fővárosában egy védelmi miniszter-helyettes, valamint a kormányőrség vezetőjének irányításával szerdán több százan behatoltak a parlamentbe, s követelték az alkotmány módosítását, hogy az államfő harmadszor is indulhasson a választásokon - jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap csütörtökön.

Itthon

Orbán és a „Kis Napóleon”

Lehet-e párhuzamot vonni „Napóleon Lajos” államcsínye és aközött, amin a Fidesz nagy erőkkel munkálkodik? Hogyan kerül Alexis de Tocqueville az asztalra?

hvg.hu Napi merítés

Napi merítés: Közel állunk egy alkotmányos puccshoz?

Ha a jelenlegi felállásában az országgyűlés megszavazza a Rogán–Cser-Palkovics páros médiacsomagját, de facto bekövetkezik a 89-es jogállami forradalomnak mint a Magyar Köztársaság államalkotó eszméjének felszámolása - állítja a Neszórakozzviktor blog szerzője.

MTI Világ

Clinton: ideje lenne "túllépni" a hondurasi puccson

Az új hondurasi kormány elismerésére, és az országgal fenntartott kapcsolatok normalizálására szólította fel csütörtökön a latin-amerikai országokat az amerikai külügyminiszter Costa Rica-i látogatása alkalmával.

1 2 3 4 5

A címlapról ajánljuk