Kuruzslás és csalás miatt indult per a Kecskeméti Járásbíróságon egy férfi ellen, aki a szerdán ismertetett vádirat szerint csaknem 75 millió forintot csalt ki három sértettől. A vádlott hamis indokokra hivatkozva kért és kapott különböző összegeket ismerőseitől, barátaitól, azok bizalmát kihasználva.
MTI
2013. február 27., szerda, 13:10
A nemzeti átlagon felüli a rákos betegségek miatti halálozás aránya Sanghajban: az orvosok szerint elsősorban az elöregedő társadalom és az egészségtelen életmód a jelenség oka.
MTI
2013. február 08., péntek, 14:48
A ginzeng kivonata jelentősen enyhítette a rákkal összefüggő fáradtságot a placebóhoz képest, bár a növény hatásának kifejlődéséhez több hétre volt szükség a pácienseknél - állapították meg az amerikai Mayo Klinika kutatói.
MTI
2012. június 06., szerda, 10:05
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
MTI
2012. május 24., csütörtök, 14:37
Egy új tanulmány szerint hatból egy rákos megbetegedés mögött megelőzhető és gyógyítható fertőzések állnak, mint a HPV és a hepatitis B.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2012. április 11., szerda, 07:00
Szerdán műtik Cristina Fernández argentin államfőt, akinél pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak. A beavatkozást az egyik egyetemi kórházban végzik el a fővárostól, Buenos Airestől 50 kilométerre északnyugatra. A politikus támogatói virrasztást szerveztek a kórháznál, hogy ezzel is kifejezzék: támogatják Argentína első női elnökét.
MTI
2012. január 04., szerda, 07:49
Folytatódtak a kemoterápiás kezelések Zalaegerszegen, miután pénteken megérkezett az a gyógyszer, amelynek hiánya miatt hétfőn fel kellett függeszteni a rákbetegek terápiáját.
MTI
2011. november 11., péntek, 14:59
Négyezernél több daganatos beteg részvételével készült az a cseh felmérés, amelynek megállapítása szerint az érintett páciensek 58 százaléka nem állapotának megfelelően táplálkozik.
MTI
2011. november 10., csütörtök, 13:23
A tüdőrákkal diagnosztizált emberek mintegy ötöde folytatja a dohányzást, ezzel veszélyezteti felépülését és életét - idézte az amerikai országos rákintézet által támogatott tanulmány eredményét a HealthDay című internetes egészségügyi portál.
MTI
2011. április 11., hétfő, 13:05