VIDEÓK
Továbbra is veszteséggel működik az Est Média Zrt., legalábbis ez derül ki a társaság első negyedéves gyorsjelentéséből. A bázisidőszakhoz képest azonban mind az működési, mind az adózott veszteség kisebb lett.
hvg.hu
2012. május 21., hétfő, 09:46
A pénz nem számít, csak hogy mennyire selymes a homok, mekkora a víz sótartalma, s hogy mennyire kék a horizont.
Rác András
2012. május 04., péntek, 14:23
A szponzori források részesedése csökken, a vendéglátásból származó bevételeké azonban várhatóan emelkedik az idei Sziget költségvetésében. A végösszeg ezzel együtt is 300 millióval karcsúbb, mint a múlt évben.
hvg.hu
2012. május 04., péntek, 12:51
Itt a Mars Volta hatodik albuma, ami bár nem abban az izgatott közegben jelent meg, mint az első kettő, mégis komoly érdeklődést kelt. Ez nem csak azért nagy szó, mert a progresszív rock iránt igazán csak egy bizonyos, SZTK-szemüveges-Dream Theater-pólós réteg szokott megőrülni, hanem azért is, mert még mindig nem vált igazán unalmassá a produkció. Ezt azoknak is el kell ismerniük, akik irtóznak a Mars Volta zenéjétől.
Szabó Tamás
2012. május 04., péntek, 12:06
Sikerült megállapodni a The Killers zenekarral, így az amerikai rockcsapat játszik majd a Sziget utolsó napján a nagyszínpad zárókoncertjén - közölték a szervezők. Újdonság az is, hogy idén az A38 sátor nagyobbra nő és a Sziget közepére költözik, a programja pedig egy éjszakai sávval bővül.
hvg.hu
2012. április 23., hétfő, 11:14
A lelépő Vodafone helyett az OTP Bank lehet az idei Sziget fesztivál egyik szponzora, banki partnere.
hvg.hu
2012. április 23., hétfő, 09:46
Három hónapja van az Est Mediának, hogy előteremtsen 805 millió forintot - írja a Napi Gazdaság, amely szerint a cég kötvénykibocsátásból jutna forráshoz, és ha ez sikertelen, megválik Sziget-részesedésétől.
hvg.hu
2012. április 17., kedd, 08:09
A magyar fesztiválközönség idén mindhárom kulcsfontosságú fesztiválján: a Volton, a Balaton Soundon és a Szigeten is megtekintheti a friss Kossuth-díjas Ákos föllépését. Mi is ellátogattunk a Hard Rock Caféban tartott sajtótájékoztatóra, hátha.
G.A.
2012. április 13., péntek, 12:34
Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján – augusztus 6-án – a Nagyszínpadon. A majdnem három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekről szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.
hvg.hu
2012. április 10., kedd, 11:16
Összeállt a Sziget 2012 világzenei programja, az eddigi négy helyett napi öt fellépő nyújtja a világ legjobb tánczenéit öt napon át. A The Pogues illetve Goran Bregovic és Emir Kusturica bandája is eljön, a hazai felhozatalban a PASO, a Besh o droM és a Quimby szerepel.
hvg.hu
2012. március 29., csütörtök, 11:14
Újabb csokornyi zenekart és előadót jelentettek be a Sziget szervezői, köztük a földkerekség legnagyobb partiarcait, azaz az LMFAO-t, Anglia legfelkapottabb zenekarainak egyikét, a londoni The xx formációt, a többszörös platinalemezes énekes-titánt, Paolo Nutinit.
hvg.hu/MTI
2012. március 21., szerda, 11:16
Ákos lép fel idén a Sziget nulladik napján, aki "2012-es szintirock" koncertprogramjával a 20. VOLT fesztiválon is fellép.
hvg.hu
2012. március 06., kedd, 11:09
Kína hivatalosan kiadta a Tiaojü-sziget, illetve az ahhoz tartozó szigetecskék szabvány kínai nevét és leírását, válaszul arra, hogy Japán is nyilvánosságra hozott egy friss listát, amelyen az érintett területhez tartozó kis szigetek új japán neve szerepel.
MTI
2012. március 03., szombat, 15:16
Újabb zenekarok nevei derültek ki a Sziget 2012-es programjából: augusztusban Budapestre jöna Korn, a The Vaccines, a legendás Magnetic Man, a brit indie banda, a Two Door Cinema Club, az elektro-house nagymester Steve Aoki, a skandináv house egyik alap alakja, Axwell, a szórakoztató punk-rockban utazó Beatstakes, a nemzetközi fesztiválok mindenkori kedvence, a dEUS, a lehengerlő tempójú Ministry, Bebel Gilberto, a modern bossa nova stílus nemzetközi követe, valamint Hollandia egyik első számú könnyűzenei exportcikke, Caro Emerald - közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke.
hvg.hu
2012. február 20., hétfő, 15:54
A brit szintipop legígéretesebb zenekara, a Hurts, Nagy-Britannia egyik legizgalmasabb és legigényesebb rock zenei produkciója, a The Horrors, valamint a legújabb lemezén dolgozó Placebo is ott lesz a jubileumi 2012-es 20. Sziget fesztiválon.
hvg.hu
2012. január 24., kedd, 10:37
A Sziget lett Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobb, a Hajógyári-szigeten szervezett fesztivál kapta ugyanis a European Festival Awards-on a fődíjat - közölte Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője csütörtökön éjjel a díjátadót követően.
MTI
2012. január 12., csütörtök, 06:56
Egy vízalatti vulkánkitörés nyomán keletkező új szigetet észlelt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Vörös-tengeren, Jemen partjaitól nyugatra.
MTI
2011. december 30., péntek, 20:27
Idén sem csendben, a tévé előtt szilveszterezik Roman Abramovich. Az orosz milliárdos egy karibi szigeten rendez pazar bulit, ahol a Red Hot Chili Peppers is fellép. A partyra több mint ötmillió fontot csenget ki Abramovich.
hvg.hu
2011. december 28., szerda, 12:05
Chris Rea, a Dream Theater, Björk, Jane Birkin, a Fields of the Nephilim, Loreena McKennit, Jan Garbarek, a Stone Roses, Skrillex, a Kosheen és a Levellers is koncertezik Magyarországon 2012-ben. Az itthoni könnyűzenei mezőnyből 50. születésnapját ünnepli az Omega, 30 éves a Bikini és jövőre rendezik meg a huszadik Sziget fesztivált.
MTI
2011. december 28., szerda, 10:38
New York hamarosan fizikailag is terjeszkedik. Legalábbis a tervek szerint.
Mester Nándor
2011. november 24., csütörtök, 15:25