VIDEÓK
Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók első ízben a 2012-es adószabályok szerint kiszámított fizetésükhöz. Hogyan változik az egyes munkavállalók fizetési borítékának vastagsága? A rosszul járók mekkora hányada számíthat a kormányzat által ösztönzött bérkompenzációra?
hvg.hu
2012. január 30., hétfő, 10:59
Az már jó pár hónapja kiderült, hogy a 2011-es adójogszabályokkal nem igazán jártak jól azok, akik nem jogosultak családi kedvezményre és havi jövedelmük nem éri el a 294 ezer forintot. Rogán Antal fideszes képviselő javaslatát vélhetően épp e helyzet rendezésére nyújtotta be.
1 hozzászólás
hvg.hu
2011. június 21., kedd, 16:49
A szuperbruttót 2010-re vezették be és - mint az Alkotmánybíróság is kifejtette - ez csak egy korrekciós tényező alkalmazását jelentette az összevont jövedelmekből az adóalap meghatározása során. Évközben ugyan semmi nem utalt arra, hogy ebből jogértelmezési probléma alakul majd ki, azonban most, az év végi szja-bevallás előtt alig két héttel problémák merültek fel az 1053-as nyomtatvány kitöltésénél. Angyal József szerint a NAV egy szükségtelen oszlop beillesztésével ellenőrizhetetlenné tette az szja-bevallást, a NAV azonban cáfolja ezt.
hvg.hu
2011. május 09., hétfő, 15:05
Sorra szivárognak ki a 2011-re tervezett adóváltozások részletei. A látszólag kedvező hírek mögött viszont nem látni a számokat. Összeszámoltuk a tervezett és a már megszavazott változások becsült költségvetési kihatását.
2010. október 11., hétfő, 11:14
Kiszivárogtatta a kormány az adóterveit. Bár az MSZP által bevezetett szuperbruttót a Fidesz még élesen bírálta, most úgy tűnik, mégis meghagyja. Számszaki hiba és egy sor szakmai tévedés az új adócsomagban.
hvg.hu
2010. október 06., szerda, 17:05
Az önkormányzati választások előtt egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a tervezett 16 százalékos egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatban. Az mindenki számára egyértelmű, hogy az adójóváírást és a szuperbruttót meg kell szüntetni, mert szükségtelenül torzítja az adórendszert. A végcél az egykulcsos adó, de ahhoz, hogy ne legyenek kárvallottjai az átállásnak, négykulcsos adótáblára van szükség. Hogy nézne ki mindez a gyakorlatban?
2010. október 04., hétfő, 10:11
Az új kormány ismert adóelképzelései között lát racionális elemet a leköszönő pénzügyminiszter, és olyan lépéseket is, amelyek az általuk elkezdetteket folytatják – derül ki a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúból.
MTI / hvg.hu
2010. május 28., péntek, 07:22
A szuperbruttó megszüntetése kapcsán brutális adócsökkentés híre terjedt a médiában. A kivezetést többen úgy értelmezték, hogy megszűnik az adóalap-kiegészítés, de a kulcsok és a sávhatár változatlan maradnak. Valóban ez történt volna, ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a kiegészítő adóalapra vonatkozó jogszabályrészeket. De nem így történt. Mit jelentene a szuperbruttó kivezetése a gyakorlatban?
hvg.hu
2010. május 10., hétfő, 10:20
A Fidesz az adórendszer egyszerűsítését és adócsökkentést is ígért a kampányban. Mire számíthatunk már idén?
hvg.hu
2010. április 13., kedd, 10:28
Hogyan változik a jövedelem a szuperbruttósítás után? Adhat-e a munkaadó adómentes segélyt a rászoruló munkavállalónak? Mit kell tudni az átalányadózásról és a 4 éves korlátról? Az olvasók kérdéseire az APEH munkatársai válaszolnak.
2010. március 17., szerda, 09:58
A 2010-től érvényes adócsökkentéssel kapcsolatosan sem az adóhatóság, sem a munkáltatók általában nem tettek eleget maradéktalanul tájékoztatási kötelezettségüknek. Ennek következtében a magánszemélyek jelentős körét kár érte: a várt adócsökkentés helyett a nettó jövedelmük csökkent.
10 hozzászólás
2010. március 16., kedd, 12:53
Alkotmányos a szuperbruttósítás, mivel ez az adóalap-kiegészítés egy korrekciós tényező - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) a januárban életbe lépő személyijövedelemadó-változásokról kedden.
hvg.hu
2009. november 17., kedd, 13:51
A BDO Forte könyvvizsgáló cég azzal kecsegtet az adózók 99 százalékának nő a fizetése januártól a bérek szuperbruttósítása miatt. Ez azonban Angyal József okleveles adószakértő szerint téves állítás, miután a BDO Forte nem a 2010-es szja sávhatárral számolt. Az igazság valahol félúton van, de akkor most kinek nő a bére és kinek kell többet adóznia januártól?
hvg.hu
2009. október 24., szombat, 07:02
Jövőre a szuperbruttósítás miatt nemcsak többet adózunk, de nő a havi fizetésünk - áll a BDO FORTE tanácsadó cég tegnapi közleményében. Ezt azonban cáfolja Angyal József, aki szerint a tanácsadó cég nemcsakhogy elszámolta magát, de arról is elfeledkezett, hogy a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak 40 százalékkal többet adóznak majd.
hvg.hu
2009. október 20., kedd, 17:39