VIDEÓK
Az MSZP szerint nem az „Országgyűlés megtépázott tekintélyének helyreállítására” törekszik, hanem a Fidesz korlátlan hatalmáról és képviselőinek jólétéről rendelkezik az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be szerda este.
MTI
2012. március 16., péntek, 16:17
A tervek szerint péntekig az Országgyűlés elé kerül a 2013. január 1-jén létrejövő járások kialakításával összefüggő első törvényjavaslat-csomag, amely várhatóan több mint nyolcvan jogszabály módosítását tartalmazza majd - közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár egy keddi sajtóbeszélgetésen.
MTI
2012. február 07., kedd, 11:58
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.
MTI
2012. január 10., kedd, 05:57
„A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről" szóló törvényjavaslatot készített több fideszes országgyűlési képviselő, köztük Lázár János frakcióvezető, a javaslat pénteken került fel a parlament honlapjára.
MTI
2011. december 16., péntek, 19:05
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Országgyűlés elé terjesztette a közszolgálati életpályát megalapozó új közszolgálati tisztviselői törvény tervezetét - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
1 hozzászólás
MTI
2011. november 19., szombat, 21:07
A kormány benyújtotta a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. Az előterjesztés szerint az állam bizonyos feltételek mellett megvásárolhatná a nehéz helyzetbe került hiteladósok lakását, amelyet a korábbi tulajdonosok bérelhetnének, vagy később visszavásárolhatnának.
MTI
2011. november 05., szombat, 18:55
A szerzői jogról, találmányok szabadalmi oltalmáról, a használati minták oltalmáról, a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról, valamint a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról, illetve a formatervezési minták oltalmáról szóló törvényeket módosítja a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés.
MTI
2011. november 05., szombat, 18:46
Törvényjavaslatot nyújtott be kormány szombaton, amelynek célja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események miatti kockázatok hatásának enyhítésében való kockázatközösség kialakítása, a mezőgazdasági termelők öngondoskodásán alapuló felelősségének megerősítése - áll az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban.
MTI
2011. november 05., szombat, 18:24
Bírák kifogásolják a rájuk vonatkozó két törvényjavaslatot a Baka András főbíró által összegzett észrevételeikben - derül ki a birosag.hu internetes oldalon pénteken közzétett szakmai anyagból.
MTI
2011. október 28., péntek, 18:04
A Jobbik szerint elképesztő és szakmaiatlan "a kommunista luxusnyugdíjakat" érintő fideszes törvényjavaslat, mert alapelvi szinten tenné megadóztathatóvá az öregségi nyugdíjat - mondta Novák Előd, a párt alelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
2011. október 22., szombat, 15:05
Az alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat keddi általános vitájának kezdetén a KDNP-s Salamon László, az előterjesztő alkotmányügyi bizottság elnökeként parlamenti expozéjában azt mondta, azért van szükség új Ab-törvényre, mert a tavasszal elfogadott új alaptörvény módosította az Ab alkotmányos szerepkörét, érintette hatáskörét, felemelte tagjainak létszámát, meghosszabbította az alkotmánybírói megbízatás idejét és megváltoztatta az Ab elnökének megválasztásának módját.
MTI
2011. október 11., kedd, 11:26
A napokban került benyújtásra az Országgyűlésnek két törvényjavaslat, amely Egernek és Szigetvárnak adományozná a "Leghősiesebb Város" (Civitas Invicta) címet.
hvg.hu
2011. szeptember 12., hétfő, 20:53
Az oroszt, a magyart és több más nyelvet is kisebbségi nyelvvé minősítenének Ukrajnában. Az erről szóló javaslatot kormánypárti képviselők nyújtották be - írta szerdán a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap. A cikkének alcímében azt állították, hogy az új jogszabály magyar és román autonómiához vezethet Nyugat-Ukrajnában.
MTI
2011. augusztus 31., szerda, 10:41
Csaknem húsz törvényjavaslatról szavazhat az Országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó, hétfői ülésén. A képviselők egyebek mellett elfogadhatják az egyházi, a köztársasági elnök jogállásáról, valamint az alapvető jogok biztosáról szóló sarkalatos törvényeket is.
MTI
2011. július 10., vasárnap, 09:58
Törvényjavaslatot nyújt be az alkotmányügyi bizottság a büntetőeljárások és a polgári peres eljárások gyorsítása érdekében; az indítvány alapján bizonyos ügyekben az ügyész dönthetné el, mely bíróságon emel vádat - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. A javaslat szerint kiemelt ügyekben 72 óra helyett 120 órán keresztül tarthat az őrizetbe vétel, aminek első 48 órájában az őrizetbe vett személy nem találkozhat a védőjével, és ha ekkor kihallgatják, nem lehet jelen a védője.
MTI
2011. június 14., kedd, 13:21
Új törvényjavaslat készül a gépjárműkereskedelemről, amelyben a piaci érdekképviseletek és a Rogán Antal vezette illetékes parlamenti bizottság javaslatai szerint többek között újra bevezethetnék a segédmotoros kerékpárok regisztrációját, büntethetővé válna a kilométerórák manipulálása és előírhatnák, hogy az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők ne járhassanak külföldi rendszámú autóval.
MTI
2011. május 16., hétfő, 11:11
Az LMP hétfőn benyújtott javaslata jogállami alternatívát kínál arra, hogy miként lehet visszaszerezni az egyébként valóban jó erkölcsbe ütközően kifizetett végkielégítéseket - mondta a 98 százalékos különadó kapcsán hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
Szóljon hozzá
MTI
2011. május 09., hétfő, 14:24
Az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekre vonatkozó, illetve az Országgyűlésről szóló előterjesztést június 11-ig tervezi beterjeszteni a kormány, változni fognak az egyesülési jog szabályai is.
MTI
2011. április 29., péntek, 11:12
Az LMP olyan, két elemből álló törvényjavaslat-csomagot nyújt be pénteken az Országgyűlésnek, amely a szándék szerint tovább erősíti az igazságszolgáltatás átláthatóságát és demokratikus szerepét – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. A politikus hozzátette, hogy egyúttal átalakítanák a bíróságok és a sajtó kapcsolatát is.
MTI
2011. április 15., péntek, 15:03
Különös indítványt nyújtott be a parlamentnek néhány iráni képviselő: a törvénytervezet kitiltaná a kutyákat a lakásokból, a közterekről és a tömegközlekedési eszközökről. A kutya az iszlám szerint tisztátalan állat.
MTI
2011. április 14., csütörtök, 16:36