VIDEÓK
HVG.HU \ CÍMKE \ VÁSÁR
Tavaly a laptopokért a 2005-ös árnál 61,3 százalékkal, asztali személyi számítógépekért pedig 58,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal a hannoveri CeBIT számítástechnikai vásár megnyitása alkalmából. A számítógépek teljesítménye ugyanakkor ugrásszerűen megnőtt.
Szóljon hozzá
MTI
2010. március 02., kedd, 13:52
A fényképezőgép-gyártók befejezték a megapixel-háborút, az érzékenységért folyik a harc - derült ki az idei egyik legfontosabb technikai mustrán, a kaliforniai Annaheimben megrendezett PMA vásáron.
Szóljon hozzá
Stiller Ákos
2010. március 01., hétfő, 16:44
A dél-kínai Sencsenben kedden megnyílt Kína legnagyobb tudományos és technológiai kiállítása, a China Hi-Tech Fair (CHTF), a rendezvényhez kapcsolódó miniszteri fórumon Gyurcsány Ferenc volt magyar kormányfő tartotta az egyik megnyitó beszédet. Kedden magyar-kínai vegyesvállalat is alakult.
hvg.hu
2009. november 17., kedd, 16:50
A vásár és a piac tartását a fenntartó kérésére a helyi jegyző engedélyezi, de a kérelemben meg kell jelölni az üzemeltetőt is, mivel ő felel a jogszerű működésért - egyebek mellett ezt tartalmazza "a vásárokról és a piacokról" szóló kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
2009. március 15., vasárnap, 10:52
Maestro bankkártya Linux képzés Hálózatbiztonsági képzés SQL Server programozása Nemzetközi adótervezés IAS / IFRS Nemzetközi Számviteli képzés IT Certified ITRisk Manager képzés Kiscsoportos nyelvtanfolyam, Last minute áron! Nyerjen Calvin Klein ajándékcsomagot! Gazdasági szaknyelvi vizsgafelkészítés indul Budai lakásár-zuhanás PHP kezdőknek Német szaknyelvi tanfolyamok
Ceausescu mint márkanév