MTI Vállalkozás

Egyelőre megúszta a felszámolást a Zsolnay

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék. Az erről szóló pénteki határozatot faxon juttatta el hozzájuk a törvényszék – erősítette meg Bodnár Imre, a cég jogi képviselője szombaton a Nol.hu-nak adott tájékoztatását.

HVG Vállalkozás

Vegyépszer Hungária: megtámadott csődegyezség

A Nagy Elek nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Vegyépszer-csoport gondosan szövögetett céghálóját kell tanulmányoznia a bíróságnak ahhoz, hogy eldönthesse: érvényes-e az a csődegyezség, amit a Vegyépszer Hungária Zrt. kötött a hitelezőivel.

hvg.hu Gazdaság

Még nem tudni, meddig bírja a Malév

Csak a péntekre elkészülő likviditási tervből derül ki, hogy meddig bírja a Malév. A társaság igazgatósági elnöke szerint az utasokat kezdetben nem rázták meg a Malév esetleges csődjével kapcsolatos hírek, ma viszont már érzékelte a cég, hogy kevesebb a foglalás.

hvg.hu Gazdaság

Csődvédelem alatt a Malév

Rendkívüli moratóriumot rendelt el a bíróság a Malév Zrt. ügyében és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé. A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a biztosítékok jogszabály szerint nem érvényesíthetők - közölte a fejlesztési minisztérium.

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával