VIDEÓK
St. Louis (Missouri) az 1904-es III. Nyári Olimpia házigazdája egy poros, naptól perzselt úton rendezte a Maratont. A startpisztoly délután 3-kor dördült el. Egyetlen vizes standot állítottak félúton.
R.A.
2012. május 22., kedd, 10:46
Az első újkori olimpián két francia nyerte meg a legtöbb a biciklis számot. Pedig a kétkerű legtöbb vívmánya alig volt tíz eszendős. Olimpiai képsorozatunk első darabja: 1896, Athén.
R.A.
2012. május 15., kedd, 17:05
Szombaton nemzetközi Rubik-kocka versenyt rendeznek a Belgrádi Matematikai Gimnáziumban a Május a matematika hónapja rendezvény keretében.
MTI
2012. május 11., péntek, 19:31
Április 20-22-én Miskolc ad otthont a tavaszi Mobil Weekendnek, ahol három napos alkalmazásfejlesztői versenyen mérhetik össze tehetségüket a hazai mobilos fejlesztők legjobbjai. A fejlesztői verseny mellett workshopokon is gazdagíthatják tudásukat a résztvevők.
hvg.hu
2012. április 10., kedd, 13:43
Cseh László két számban győzött, két számban kikapott a debreceni úszó ob-n, ahol Hosszú Katinkát leszámítva a teljes magyar élmezőny rajtkőre áll.
Bakos Dalma
2012. március 29., csütörtök, 21:32
A hétszeres abszolút ralibajnok ifj. Tóth János csak egy, esetleg két ob-futamot tervez az idén.
MTI
2012. március 27., kedd, 16:41
Egy gyűjtőoldal ötlete kapta a Barcamp Startup versenyének első díját. A program egy helyre gyűjti össze a felhasználó összes közösségi felületét, ezzel egyszerűsítve a használatukat.
hvg.hu
2012. március 22., csütörtök, 10:36
Harry herceg jamaikai látogatása során az olimpiai bajnok középtávfutóval, Usain Bolttal kiment a futópályára, hogy újságírók előtt fussanak versenyt - írja a The Guardian.
hvg.hu
2012. március 06., kedd, 19:50
Felveszik a versenyt a lengyel vasúttal a belföldi légitársaságok, nemcsak időt, de pénzt is spórolhatnak azok, akik repülővel közlekednek Lengyelországban - írta csütörtöki számában a Rzeczpospolita című napilap.
MTI
2012. március 01., csütörtök, 16:05
Lángoló szénabálák, mellkasig érő sártenger és jéghideg vizű pocsolyák: ezek a legfontosabb kellékei a világ legdurvább versenyének. A Tough Guy Challenge a legkitartóbb sportolók számára is komoly kihívást jelent, mégis minden évben Petronba csábít több ezer jelentkezőt, akiknek csupán egyharmada jut el a célig.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2012. február 01., szerda, 10:40
Az Európai Bizottság vizsgálja az Apple és egyes, a céggel szerződő kiadók szerződéseit. Felmerült a gyanú, hogy összejátszottak és megegyeztek az e-könyvek árában, azaz a veresenykorlátozás történt.
hvg.hu
2011. december 06., kedd, 22:34
A Mátrai Erőmű Zrt. lett a legjobb magyar munkahely a nagyvállalatok között, míg a 250-1000-es létszámú vállalatok kategóriájában a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., az ennél kisebb cégek versenyében pedig a gyógyszeriparban tevékenykedő Janssen-Cilag Kft. nyert – jelentette be díjátadó sajtótájékoztatóján az Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég.
hvg.hu
2011. november 17., csütörtök, 19:50
Hatvan programozó költözött be péntek délután a Debreceni Egyetemre, hogy két nap alatt megoldást találjon egy magyar nonprofit szervezet informatikai problémájára.
dehir.hu
2011. november 04., péntek, 21:05
A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájában 2007-ben vb-győztes Talmácsi Gábor nyerte a Hungaroringen csütörtökön megrendezett autós vezetéstechnikai versenyt, megelőzve ifjabb Tóth Imrét, Németh Balázst és Győrfi Alent.
MTI
2011. november 03., csütörtök, 17:40
Több számban is első helyezést értek el a magyar csapat tagjai a VI. Rubik Világbajnokságon, amelyet Bangkokban rendeztek a hét végén.
MTI
2011. október 17., hétfő, 19:24
Fegyvereket, pokolgépeket és könyveket adott jutalmul egy iszlamista felkelők vezette rádióállomás a Korán-recitáló versenyen diadalmaskodó gyerekeknek Szomáliában.
MTI
2011. szeptember 20., kedd, 11:33
A videojátékok közben az erőteljes versengés, nem pedig az erőszak látványa növeli a játékosok agresszióját – állapították meg kanadai kutatók.
MTI
2011. szeptember 09., péntek, 15:57
A múlt hétvégén rendezték a 2011-es Miss Poledance Hungary rúdtáncversenyt - számol be blogján Völgyi Attila fotóriporter.
hvg.hu
2011. szeptember 08., csütörtök, 23:11
Az Európai Unió országainak kiválasztott középiskolái csütörtöktől nevezhetik be diákjaikat a fiatal fordítók számára minden évben megrendezett Juvenes Translatores (latinul: fiatal fordítók) fordítói versenyre.
MTI
2011. szeptember 01., csütörtök, 13:40
Magyar szoprán, Baráth Emőke nyerte az innsbrucki Barokk Opera Versenyt. A 25 éves énekesnőnek ítélték a közönségdíjat is.
MTI
2011. augusztus 26., péntek, 13:55