A vajúdó kismama a kórházban szembesülhet azzal, hogy régóta felkért orvosa helyett az ügyeletben lévő ismeretlen szülész keze alá kerül. Az egészségügyi törvény módosítása korlátozza, illetve térítéshez köti a felkért szüléseket, egyben megteremti annak legális kereteit.
A hálapénzfizetés gyakorlatát szorítaná vissza, illetve terelné legális mederbe az egészségügyi reform azon törvénytervezete, amely szerint a kórházba kerülő betegeket mindig az éppen ügyeletes orvos láthatja csak el. Ha a beteg a beosztott orvos helyett mégis más keze alá kíván kerülni, úgy állnia kell a kezelés vagy műtét (az egészségbiztosító által a kórháznak fizetett) költségének harminc százalékát. (Az egészségügyi tárca közlése szerint egy szülés esetében ez 25 ezer 200 forint lesz.)
| Szentesítették |
| Hétfő este az Országgyűlés megszavazta többek között a vizitdíjat, napidíjat is tartalmazó egészségügyi reformtörvényt. Ennek értelmében változik a beutalás rendje is. A háziorvos szabadon választható marad, a további ellátások azonban csak beutaló ellenében vehetők igénybe. Aki januártól beutaló nélkül keres fel szakellátást, vagy nem oda megy, ahova a beutalója szól, vagy ragaszkodik választott orvosához, a kezelés költségének 30 százalékát, de maximum 100 ezer forintot kell fizetnie. |
Ennek próbálja elejét venni Kocsisné Péterfy Hajnal, a Babafalva.hu oldal főszerkesztője, aki civil szerveződés keretében kezdett aláírásgyűjtésbe. Péterfy Hajnalék szükségesnek érzik, hogy a nőgyógyászati szakellátás során az orvosválasztás is szabad maradjon. A szülés előtt kialakult orvos-beteg közti bizalmi viszonyt nem szabadna megbolygatni – javasolják a magukat politikai pártoktól és szándékoktól függetlennek mondó petíciózók, s véleményüket nyilván sokan osztják.
„A választott orvossal könnyebb elkerülni a szülési komplikációkat, s ez a társadalombiztosítás számára is olcsóbbá teszi az ellátást” - vélekedik az érdekvédő, hiányolva a kérdés társadalmi előkészítését. Célkitűzéseik közül amúgy kettő élvez prioritást: a szülő nők kórházválasztása lehetőleg maradjon szabad (hiszen az országban mindössze tíz intézmény kapta meg a „bababarát” kórház titulust), s a törvény garantálhatná azt is, hogy a megkért szülés során a páciens által fizetett összeget valóban visszaosztják a beavatkozásban segédkező kórházi dolgozóknak.
Az egészségügyi tárca tervei között a fenti engedmények nem szerepelnek. "Magyarországon a csecsemőhalandóság a duplája az uniós átlagnak, így minél több helyen kell bababarát ellátást biztosítanunk" - magyarázza lapunknak Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, aki további célként a biztonságos ellátás megteremtését és a hálapénz visszaszorítását nevezi meg.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#45)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#45)
Mikola: "nyomul a gazdasági miniszter és az öccse" »
Tévedés, hogy a szívinfarktus a férfiak betegsége »
Egészségügyi béremelés: kétéves törvényi garanciát is akarnak a dolgozók »














Ha olyan bért kapnának, amivel megbecsülik a munkájukat, nem lennének ilyen őrültek, hogy bemennek a betegükhöz éjszaka, hétvégén stb. Akkor mindenkit az látna el, aki épp ott van a kórházban. De amíg pl. az ügyeletüket - törvény ellenére - nem számítják munkaidőnek, és megalázó fizetést kapnak (persze vannak kivételek...), addig sajnos keresik a plussz megélhetési forrást. És sajnos sok beteg természetesnek veszi, hogy az orvos ugorjon miatta ki éjszaka is az ágyból, de ez azért nyilván nem várható el kompenzálás nélkül. Egyik oldalnak sem jó ez.<br>