Vizsgálatot rendelt el Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter miután a méhészek arról tájékoztatták, hogy egy független laboratóriumi vizsgálat eredményeként a magyar boltokban forgalmazott méz 70 százaléka hamisított.
|
|
Gráf József utalt arra, hogy az ügyben mindaddig nem kíván állást foglalni, míg az általa elrendelt vizsgálat eredményét nem ismeri.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke a Stop.hu internetes portálnak elmondta, hogy a független brémai Applica laboratóriummal, közjegyző által hitelesített szűrővizsgálatot végeztetett kilenc nagy élelmiszer-áruház körében. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy az országban kapható mézkészítmények hetven százalékban hamisított: adalékanyaggal és cukor hozzáadásával készült.
Bross szerint a hamis mézért elsősorban a palackozók a felelősek, mert a méz homogenizálási folyamatánál a mennyiség növelésének érdekében hígítják fel a mézeket. A probléma az, hogy a boltokban kapható méznek már semmi köze a termelőtől származó természetes élelmiszerhez - véli az egyesület elnöke.
Míg a méz korábban a természetes egészséges élelmiszer fogalmát jelentette az OMME szerint, ma már ez a kép a bolti mézek többségének esetében egyáltalán nem fedi a valóságot, ezért a méhészek ügyészségi eljárást fognak kezdeményezni az ügyben, amitől a hét hamisító magyar, és a két külföldi gyártó felelősségre vonását remélik.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm












