Az egészségmegőrzés terén az ezüstgeneráció tagjai a teljes lakossághoz képest passzívabbak: 43 százalékuk semmit nem tesz egészsége megőrzése érdekében, míg a fiatalabbaknak mindössze 35 százalékára igaz ugyanez - derül ki a GfK piackutató intézet felméréséből.
|
|
Panaszaik ellenére az ezüstgeneráció tagjai passzívak az egészségmegőrzés terén a teljes lakossághoz képest. Ugyanakkor az egészséges étkezésre egyre nagyobb figyelmet fordítanak: az 50 év felettiek 37 százaléka, míg a 30 és 49 év közöttieknek csak 26 százaléka tartja fontosnak a megfelelő táplálkozást - derül ki a GfK közleményéből.
A szűrővizsgálatokat is komolyan veszik az idősebbek. A 60 éven felüliek közül tízből hatan (65 százalék) rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra, míg a 30-59 évesek körében ez az arány tízből öt (51 százalék). A gyógyszerek vásárlásakor az ár mellett a hatékonyságot és a kevés mellékhatást tartják fontosnak az 50+ korcsoport tagjai. Háromból két válaszadó számára a hatékonyság a legfontosabb.
A kutatás megállapítja, hogy az 50 évesek nagy többsége szerint a gyógyszerekre fordított kiadások jelentősek, de még megfizethető terhet jelentenek: így vélekedett az 50 év feletti korosztály 86 százaléka, valamint a 20 és 49 év közöttiek 88 százaléka.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm










