Alkalmas-e a fű arra, hogy valaki kemény drogossá váljon a révén, a „csak kipróbálom” magatartástól el lehet-e jutni a függőségig? Mikortól számít valaki függőnek, illetve milyen kémiai (illegális) szerek haszanálata alkalmas arra, hogy szenvedélybetegséghez vezesssen? Utánajártunk.
|
|
"A marihuána a legnépszerűbb, főleg a 18-30 éves korcsoport él vele" – mondta el a hvg.hu megkeresésére Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia vezetője. A marihuánát, azaz az indiai kendert általában pipában elszíva használják, ritkábban süteménybe vagy egyéb ételbe "csempészve" fogyasztják. Feldobottságot, jókedvet "varázsol", a fűnek köszönhetően a környezet élvezetesebbnek tűnhet. Ám miközben élénkíti a vizuális, hallási, látási érzékeket, sérülhet a gondolkodás és megváltozhatnak a logikai funkciók. Nagy mennyiség elfogyasztása után hallucinációkat, vagy akár pánikrohamot is kiválthat. A szer tartós fogyasztása mellett a dózis fokozatos emelése szükséges, hogy ugyanazt a hatást váltsa ki, de ennek ellenkezője is előfordulhat. Testi függőséget nem, de rendszeres használata lelki függőséget okozhat.
| Kemény mag, és a többiek | |
A heroin 93 százaléka Afganisztánból származik, az Európába irányuló útvonalak közül kettő-három is érinti Magyarországot. Jellemzően törökök és koszovói albánok foglalkoznak a csempészetével, a helyi elosztásba viszont már beszállnak a magyarok, vietnamiak, kis számban arabok is. Behozatalával olyan komoly szervezett csoportok foglalkoznak, amelyek – felismerve a kábítószerben rejlő lehetőségeket – más bűncselekmények elkövetéséről "váltottak át" a kábítószer-kereskedelemre. A többi drogot jellemzően magyarok csempészik be és terjesztik. A marihuána és szintetikus kábítószerek beszerzésére bárki "vállalkozhat", akinek megfelelő külföldi kapcsolatai vannak. Az elfogyasztott marihuána felét már itthon, illegális ültetvényeken állítják elő, a többit Hollandiából, Belgiumból, illetve Szlovákia felől hozzák be. A szintetikus kábítószerek – mint az amfetamin – szintén Nyugat-Európából származnak, bár már kelet-európai laborok termékei is megjelentek a magyar piacon. Az egyelőre nem jellemző, hogy utóbbiakat itthon állítanák elő, sokkal egyszerűbb és kockázatmentesebb kimenni külföldre az "anyagért", kihasználva, hogy a határokon megszűnt az ellenőrzés. |
"Globális trend, hogy gyarapszik a kokainhasználók tábora, már nem jelent luxuscikket, s egyre könnyebb hozzáférni" – mondta Rácz. Pedig az egyik legveszélyesebb szer, igen gyorsan képes lelki függőség kialakítására, a heroin mellett ennél alakul ki leghamarabb függőség. Az amfetaminokhoz hasonlóan hangulatjavítóként, a fáradtság elűzésére használják. Mellékhatásként jelentkezhet depresszió, álmatlanság, rossz közérzet, ingerültség, irritabilitás lép föl. A kokain esetében is a lelki függőség jelent veszélyt.
A szakember szerint míg korábban a hátrányos helyzetűekkel, a leszakadt réteggel társították a heroin használatát, ma már ez sem fedi a valóságot. Egy biztos, a leggyorsabban ez a szer képes függőséget kialakítani. A heroin porként kerül forgalomba (a gyógyászatban is használatos morfium folyadékként, a kodein- vagy a methadon tabletta formájában) A heroint többnyire orrba szippantva vagy vízben oldva intravénásan használják, ritkábban cigarettában elszíva fogyasztják.
Eufóriával, kellemes, kábult-bódult állapottal "ajándékozza meg" a fogyasztót, aki átmenetileg úgy érzékeli, elszálltak a problémák, megszabadult testi és lelki fájdalmától, szorongásától, és nőtt az önértékelése. A feketeleves ezután következik, erős fizikai és lelki függőséget okozva. Folyamatos használat mellett a kellemes hatások csak a megszokott dózis folyamatos emelésével érhetők el. Hosszabb használatot követően a hatás intenzitása mindenképp csökken, már a létezéshez válik szükségessé az ópiát mindennapos használata. A kezelés során a testi tünetek rövid idő alatt megszünhetnek, a lelki tünetek, a pszichés függőség kezelése azonban sokszor éveket igényel.
A nagyon erős tudatállapot-módosító hatást kiváltó LSD szintetikusan előállított szerhez – ahogy a por formájában elérhető DOM, a DMT és a PCP is –, többnyire apró, bélyegszerű lapocskák formájában lehet hozzájutni. Mivel a hallucinogéneket szájon át használják, a gyomorban szívódnak fel, erős hallucinációkat, kedélyállapot-ingadozást okozva. Ismételt használat esetén a mennyiséget igencsak emelni kell. Elvonási tünetként jelentkezhet a motiváció és az érdeklődés hiánya, az ürességérzet.
Függőség esetén gyakori, hogy a szenvedélybeteg megpróbál leszokni a drogról, felhagyni a kényszeres viselkedéssel, de ezek a kísérletek általában kudarcba fulladnak. Ezért van szükség minden esetben szakember segítségére, ugyanakkor az igazi megoldást a prevenció jelentené – véli Rácz József.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm













