„A skizofrének nem pszichopata gyilkosok”

A mai napig "kijár" a skizofréniával élőknek a megbélyegzés, miszerint az ilyen betegeket be kell zárni, meg kell védeni tőlük a társadalom hasznos tagjait. Pedig javarészt visszahúzódó és csendes természetű emberek. Utánajártunk a tévhiteknek és a tényeknek, és érdeklődtünk az elérhető kezelésekről.

A napokban egy férfi öngyilkos lett, a kiérkező mentők búcsúlevelet találtak mellette, amelyben leírta, hogy anyagi helyzete miatt, a mostani kilátástalan életkörülmények között nem látja értelmét, hogy éljen. A neves szuiciditás-szakértő, Rihmer Zoltán pszichiáter szerint az öngyilkosoknak több mint 90 százaléka súlyos pszichotikus szkizofrén vagy depressziós. Ép ésszel ugyanis az emberek nagyon kis hányada képes sajátkezűleg végezni magával, bomlott agy kell ahhoz, hogy valaki erre vetemedjen. 

A skizofrénia nem tekinthető új keletű, és ritka betegségnek sem. A világ lakosságának hozzávetőleg 1 százaléka szenved e kórtól, neveléstől, vallástól, a társadalomban betöltött gazdasági és politikai helyzettől függetlenül. Igaz, egyes országokban gyakoribb a betegség - a Skandináv-félszigeten és Nyugat-Írországban -, míg máshol valamivel ritkábban üti fel a fejét - például Afrika trópusi fekvésű részein -, aminek igazi oka valójában ismeretlen. Magyarországon 100 ezerre tehető azoknak a száma, akik életük során skizofréniában megbetegedtek, míg az Egyesült Államokban hozzávetőleg 2,5 millió ember szenved a betegségben. Annak ellenére, hogy jelentős egészségügyi probléma, máig nem kap elég figyelmet.

Gondolatok és cselekedetek. Megbomlik az összhang © Stiller Ákos

Nemrég kísérletbe fogtak belga és holland orvosok: a vállalkozó kedvűek néhány percre "belebújhatnak" egy skizofrén ember bőrébe, illetve agyába, hogy átélhessék, mit érez egy ilyen beteg. A Science et Avenir tudósítója maga is részt vett egy ilyen bemutatón. A kísérleti kabinban mindössze egy képernyő található. Mihelyst az "alany" belép a kabinba és feláll egy fémemelvényre, annak korlátját fogva, egy géphang a nevén szólítja és kéri: menjen le a boltba kenyeret vásárolni. Teljesen hétköznapi feladatról van szó, de a kabinban lévő ember számára mindez nagyon gyorsan igazi rémálommá válik. Már a lépcsőházban lefelé haladva úgy tűnik, azonnal lezuhan, majd a képernyőn eltorzított képek váltják egymást, miközben az összes hétköznapi hangot (kulcs elfordulása a zárban, becsapódó ajtó) eltúlozva, már-már agresszív módon hallja az ember. Odakint az utca pedig egyre fenyegetőbb hatást kelt, miközben a kabinban halk, irritáló hang ismételgeti: "Még hogy kenyeret venni... úgysem leszel képes rá..." A boltig vezető út során minden bizarr: a járókelők és a sofőrök ellenségesen néznek ránk a képernyőről, s közben az ismeretlen hang azt ismételgeti, hogy "téged felügyelnek, el fognak kapni, nem tudsz elmenekülni..."
   
A képek felgyorsulnak, a montázs egyre idegesítőbbé válik, a hangerő fokozódik, és a korlát, amelybe az ember kapaszkodik, elkezd remegni. A kísérleti alany görcsösen markolja s azon gondolkodik: vajon messze van-e még a kenyérbolt? Közben mindenünnen a saját képmása néz vissza rá: a boltok kirakatában lévő tévékről, az újságárusnál lévő lapok címoldalairól. Tényleg azt érzi, hogy figyelik, követik, s ez igencsak kellemetlen érzés. Amikor pedig végre eljut a kenyérbolthoz, a képek a kenyérszeletelő gép késére fókuszálnak, csak a kést látni, majd a pék közli: "már mindent eladtunk!". Azaz az egész szenvedés hiábavaló volt. Ezzel véget ér a bemutató öt perce - a legtöbb kísérleti alany boldog, hogy végre távozhat.

"A betegség pozitív tünetei, hogy érzéki csalódások jelentkeznek, elsősorban hangokat hall a beteg, olyan tévképzetekben él, amely szerint megfigyelik, követik, befolyásolják" - magyarázza a hvg.hu-nak Kurimay Tamás, a Szent János Kórház osztályvezető főorvosa, a Magyar Pszichiátriai Társaság megválasztott, leendő elnöke. Negatív tünetcsoport is jelentkezhet az érintetteknél, aminek esetén inaktivitást, visszahúzódást, bezárkózást lehet tapasztalni, illetve az érzelmek megváltozását. Amennyiben a kezelés nem segít, elszíntelenednek az érzelmek, csökken a hevességük és intenzitásuk, eltűnik az érdeklődés, valamint a napirend felborulása is tapasztalható.

Fontos sajátsága a betegségnek, hogy a férfiaknál gyakoribb és általában 20 éves kor körül jelentkezik. Így még a keresőképessé válás előtt alakul ki, megszakítja az egyetemi tanulmányokat, kettétöri a kezdődő karriert, az egészséges életpályát. Első jele az alkalmazkodási zavar; a többi tünet, mint a személyiségváltozás, lassan alakul ki, emiatt gyakran észre sem veszik – csak a távoli ismerősöknek tűnik fel a változás. De az sem ritka, hogy a beteg nyugtalan, állandóan pörgésben van, sok felesleges kérdést tesz fel, nagyon érzékeny a környezetére, már az ártalmatlan megjegyzéseket is erősen félreértelmezi, mi több, célzásokat fedez fel bennük. Ezek egyre sűrűsödnek, teljesen váratlanul jelentkeznek, az addigi reakciói teljesen megváltoznak. A beteg zárkózottabb, mintha teljesen különálló, a világtól elválasztó fal mögött élne, ez az, amikor a saját és a való „kettéhasad”. Sikertelen, szorong, bizalmatlan, a mindentől való menekülés vágya hatja át. Mígnem eljut oda, hogy a világ nem érdemli meg őt, nem érdemes részt vennie benne.