Nemcsak a dohányipari cégek, de maga az állam is ellenérdekelt a cigarettának konkurenciát jelentő új termék elterjedésében, amelyet a minap gyógyszernek minősítettek.
Kormányzati és ellenzéki politikusok teljes egységben léptek fel az utóbbi hetekben annak érdekében, hogy betiltsák, vagy legalább szigorú keretek közé szorítsák a már Európa-szerte terjedő, 2005-ben Kínában Ruyan néven kifejlesztett elektromos cigaretta (e-cigaretta) forgalmazását. Ez a dohányosokat próbálja elcsábítani a cigarettától és szivartól úgy, hogy azonos élvezet mellett jóval kevesebb káros mellékhatást ígér. A műanyag készítmény küllemében hasonlít a hagyományos cigihez, akkumulátorral működik, a belsejében lévő mikroszerkezet a cserélhető kapszulában lévő folyékony nikotint ködszerű cseppekké porlasztja, amelyek belégzéskor a párával együtt kerülnek a szervezetbe.
E-cigaretta. A dohányzás élménye © Marton Szilvia |
"Húsz-harminc éve érvényben lévő dohányzásellenes érvrendszert zúzott szét ez a termék" - foglalja össze az e-cigaretta megjelenésének következményét Koszorús László, a Fidesz parlamenti képviselője, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság alelnöke. Élvezőjét szerinte nem lehet azzal riogatni, hogy bűzös lesz a lehelete, és értelmetlen őt a munkahelyén, egy étteremben vagy kávézóban elkülöníteni, sőt akár repülőgépen is kedvére pöfékelhet bárki anélkül, hogy másokat zavarna. "Lezárult az az időszak, amikor a cigarettázást a közösség védelmében korlátozták, hogy megóvják az embereket a passzív dohányzástól" - magyarázza Koszorús, és hozzáteszi, szerinte időben kell eszmélniük a politikusoknak is. Mert bármennyire vonzó is a termék, nikotint tartalmaz, így nem mondható, hogy fogyasztása egészséges vagy veszélytelen lenne. Jelenleg pedig semmi nem tiltja, hogy az interneten keresztül vagy akár a boltban 18 éven aluliak e-cigarettát vásároljanak.
Miközben a nagy dohányipari konszernek maguk is törekedtek s bőségesen költöttek olyan eszköz kifejlesztésére, amely a dohányzás élményét nyújtja egészségkárosító mellékhatások nélkül, az e-cigaretta beelőzött. Pedig a HVG információja szerint a nagy gyártók is úgy kalkuláltak, hogy aki először jelenik meg a piacon az "egészséges" cigarettával, világszerte 30-40 százalékkal növelheti a forgalmát. A British American Tobacco ilyen terméke az Európában csak Svédországban forgalmazott snus, azaz finomra őrölt nedves dohány kis tasakban, amelyet a felső ajak alá kell helyezni, így a nikotin a szájnyálkahártyán keresztül szívódik fel. Egyelőre a kísérleti forgalmazás stádiumában van a Philip Morris heat bar elnevezésű, jelenleg Svájcban, Japánban és Koreában megvásárolható, mobiltelefon-méretű terméke, amely nem égeti, hanem elektromos úton hevíti a dohányt, s a füstjében az égő cigarettáénál kevesebb a káros anyag. Csakhogy mindkét gyártmány tartalmaz dohánylevelet, szemben a világszabadalommal védett e-cigarettával, amely csak tiszta nikotint tartalmaz, emiatt kicsúszik a jövedékiadó-fizetési kötelezettség alól.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm












