A kék és a vörös a bizalmat erősítette a férfiaknál, míg a kék és a lila kombinációja bizonyult ilyen vonatkozásban a leghatékonyabbnak a nőknél.
A kutatók szerint az élénk színek általában is jótékonyan hatottak a vizsgált személyekre. A színek hatásának kitett résztvevők 25 százalékkal gyorsabban birkóztak meg az intelligenciatesztekkel, mint a kontrollcsoport tagjai, reakcióidejűk pedig 12 százalékkal javult. Ugyancsak jobb lett a szem és a kézmozdulatok összerendezettsége, ahogyan több szót voltak képesek memorizálni.
A színeknek "kitettek" esetében jobbnak bizonyult a figyelem s a koncentrálóképesség is. David Lewis, a Mind Lab alapítója szerint a szürke téli időszak negatív hatást gyakorol az emberi pszichére.
"Minél szürkébbek a napok, annál valószínűbb, hogy kitör rajtunk a mélabú. A vizsgálat épp azt mutatta meg, hogy mily könnyű ez ellen tenni, csupán több színt kell mindennapjainkba csempészni, s tovatűnik a téli búbánat" - hangsúlyozta David Lewis.
A kék szín boldoggá tesz
A Marylandi Egyetem kötelékében működő Mind Lab tudósai önkéntesek egy csoportján vizsgálták különböző színek és fények hatását. Mint kiderült, a kék és a zöld a férfiaknál váltotta ki a boldogság érzetét, míg a kék, lila és narancssárga a hölgyeknél érte el ugyanazt a hatást - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.