Közönséges enterovírusok - melyek szokásosan náthát, hányást és hasmenést okoznak - válthatják ki az egyes típusú, fiatalkori cukorbetegséget - közölték brit kutatók.
|
|
Alan Foulis glasgow-i kutató úgy véli, hogy azoknál a gyerekeknél, akik genetikai okból fogékonyak rá, vírus válthatja ki a betegséget. Az egyes típusú diabéteszt az okozza, hogy a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei elpusztulnak. Ez az autoimmun-betegség eltér a sokkal gyakoribb, felnőttkorinak is nevezett, kettes típusú diabétesztől, mely szoros kapcsolatban van az elhízással.
A Cambridge-i Egyetem kutatói a Science tudományos magazin csütörtökön megjelent számában tették közzé eredményüket, mely szerint egy, a szervezet vírusokra adott immunválaszában szerepet játszó gén ritka mutációja csökkenti az 1-es típusú diabétesz kockázatát. John Todd, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a gén a vírusfertőzésekre figyelmeztet, és szerepet játszik a velük való küzdelemben is.
Todd figyelmeztet, hogy a többi környezeti tényező hatása is fontos lehet a vírusokon kívül, ám Foulis csoportja a következőkben arra kíván összpontosítani, hogy a mintegy száz enterovírus közül melyek a legfontosabbak. Reményeik szerint a sejtek vírusfertőzésre adott válaszának jobb megértése elvezethet a fiatalkori cukorbetegséget megelőző védőoltás kifejlesztéséhez.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm










