A rosetói rejtély: "ezek az emberek az öregségbe haltak bele"

Kivételesek című, a HVG Könyvek által kiadott könyvében a népszerű szerző, Malcolm Gladwell arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: ha meg akarjuk érteni a sikert, azt, hogy egy ember miért fut be, akkor alaposabban szemügyre kell vennünk a körülményeit – a családjukat, a születési helyüket, sőt a születési dátumukat is. A siker története sokkal bonyolultabb és érdekesebb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Jó példa erre Stewart Wolf doktor rosetói vizsgálata, amelynek merőben új következtetései megváltoztatták annak idején a szívroham rizikófaktorainak megítélését. Hogy mi történt Rosetóban? Az alábbi rövid részletből megtudhatják.

„Volt dolgunk bőven – emlékszik vissza Wolf. – Úgy döntöttünk, hogy előzetes felmérő vizsgálatokat végzünk. 1961-ben kezdtük. A polgármester nagyon készséges volt, megígérte, hogy a nővérei mindenben segíteni fognak nekünk. A hölgyek hordták nekünk az ebédet, mi pedig az e célra kialakított apró fülkékben végeztük a vérvételt és az EKG-vizsgálatokat. Kicsivel utána tárgyaltam a hatóságokkal, és nyárra megkaptuk az iskola épületét is. Roseto teljes lakosságát felkértük, hogy jöjjenek el a kivizsgálásra.” Megdöbbentő eredmények születtek! Rosetóban gyakorlatilag senki sem halt meg 55 éves kora előtt szívrohamban, sőt! – senki sem szenvedett szívpanaszoktól ennél az életkornál korábban. A 65 év feletti férfiak körében szívroham miatt bekövetkezett elhalálozások aránya durván a fele volt az Egyesül Államokban tapasztalható átlagnak. Továbbá a más, bárminemű okból bekövetkezett halálozási arány is 30–35 százalékkal alatta maradt az országosan jellemző értékeknek.

Wolf oklahomai szociológus barátja, John Bruhn segítségét kérte, aki nyomban oda is utazott Rosetóba. „Medikusokat és szociológushallgatókat alkalmaztunk interjúk készítésére; sorban bekopogtattunk minden rosetói házba, és elbeszélgettünk minden egyes 21 évesnél idősebb rosetói lakossal – meséli Bruhn a visszaemlékezéseiben. – Nem voltak öngyilkosságok, nyoma sem volt alkoholizmusnak vagy gyógyszerfüggőségnek, és nagyon alacsony volt a bűnözés. Senki sem szorult szociális segélyre. Akkor megnéztük, mi a helyzet a gyomorfekéllyel. Nos, az sem volt senkinek! Ezek az emberek egyszerűen az öregségbe haltak bele! Ennyi.”

Rosetóiak új hazájukban

Wolf doktor eleinte valamilyen speciális étrendre gyanakodott. Úgy gondolta, hogy a rosetóiak még az Óvilágból hozhattak valamilyen hagyományos jó táplálkozási szokást, amit máig követnek, ezért egészségesebbek, mint a többi amerikai. De gyorsan kiderült, hogy ez a feltevés téves: az amerikai rosetóiak disznózsírral főztek, ami sokkal egészségtelenebb, mint az olívaolaj, amit valaha az itáliai őshazában használtak. Az olasz pizza vékonyka, jól átsült tésztalepény, némi sóval, olajjal és talán egy kis paradicsommal, ajókával vagy hagymával – ehhez képest a pennsylvaniai pizza vastag és szíjas kenyértészta, sok kolbásszal, pepperonival, szalámival, szalonnával és néha tojással. Az édességek, mint a biscotti vagy taralli , az Óvilágban csak karácsonykor és húsvétkor kerültek az asztalra – nos, ezeket egész éven át bármikor feltálalták és fogyasztották az egyesült államokbeli Roseto házaiban. A zsírból származó kalóriabevitel mellbevágóan magas – pontosan 41 százalék volt. A pennsylvaniai Roseto egyáltalán nem olyan város volt, amelynek lakosai hajnalhasadtával keltek, jógáztak, majd lendületesen kocogtak vagy 15 kilométert – ellenben rengeteget dohányoztak, és nagyon sokan küszködtek az elhízással is.

Ha a táplálkozási szokások és az életmód nem adnak magyarázatot a jelenségre, akkor nézzük meg, mi a helyzet a génekkel! A rosetóiak valamennyien ugyanabból az itáliai városkából kivándorolt emberek kis közösségének leszármazottai voltak, ezért Wolf arra gondolt, hogy esetleg valamely sajátos és nagy ellenálló-képességet biztosító örökletes adottság óvja meg őket a különböző betegségektől. Felkutatta hát a rosetóiak rokonságát, akik az Egyesült Államok más területein éltek, hogy kiderítse, vajon ők is olyan irigylésre méltóan jó egészségnek örvendenek-e, mint a pennsylvaniai kuzinok – de nem.

Ezek után magának a régiónak az alapos vizsgálata következett, ahol a rosetóiak éltek. Arra gondoltak, hogy talán Észak-Pennsylvania lankás tájaiban rejlik a magyarázat – mármint hogy az, ha valaki ott él, netán kifejezetten jót tesz az egészségnek. A Rosetóhoz legközelebb eső város a hegy lábánál fekvő Bangor, a másik pedig a néhány kilométerrel arrébb fekvő Nazareth. Akkoriban mindkettő közel azonos méretű volt Rosetóval, és mindkét várost ugyanaz a fajta, keményen dolgozó, európai gyökerű lakosság népesítette be. Wolf doktor átfésülte mindkét városban az orvosi feljegyzéseket. A 65 év feletti férfiak esetében a halálozási ráta mindkét városban a háromszorosa volt a rosetói eredményeknek. Megint zsákutca.