Változó férfiszerepek: kié a hatalom?

Milyen a magyar férfi, miben változott az elmúlt években, milyen új elvárásoknak kell megfelelnie? Miközben a teremtés koronája mítosznak vége, vajon megtalálja-e mindenki a helyét az új szereposztásban? Szociológussal, genderkutatóval kerestük a választ, figyelembe véve a legfrissebb erre vonatkozó kutatások eredményeit is.

Hazaadott fizetésükből eltartották az egész családot, míg rendes férfihoz illően kocsmáztak, és az sem volt nagy baj, ha olykor kiabálni kellett otthon a feleséggel. Hatalmasat fordult azonban a világ. Ma már az sem meglepő, ha egy férfi úgyanúgy kiveszi részét a családi életből, ahogy a nő, már nem csak az ő keresete meghatározó, sőt, könnyen megeshet, hogy ő marad otthon pelenkázni, míg a feleség karriert épít. És manapság már az sem megy ritkaságszámba, ha egy férfi többet időz a tükör előtt, kozmetikumokra, szépségápolásra költ. De hogyan éljük meg a szerepváltozásokat, léteznek-e még női és férfi szerepek? Mit kezdünk azzal, ha a férfiakban egyre több feminin vonást fedezünk fel, míg a gyengébb nem egyre férfiasabbnak tűnik? Az ilyen és hasonló kérdések egyre gyakrabban tevődnek fel, hol kutatások keresik rájuk a választ, hol a két nem között húzódó munkahelyi konfliktusok, kereseti feszültségek világítanak rá a változásokra, hol művészeti alkotások kényszerítenek arra, hogy sokadszorra is elgondolkodjunk az új szereposztáson, az egyenjogúsításon, a nők egyre nagyobb térhódításán. Nem célunk egyértelmű válaszokat adni, hiszen nehéz lenne megmondani, kinek mi az ideális felállás, valószínűleg mindenkinek más-más. Ami az egyik embernek problémás, az a másiknak magától értedődő lehet.

"Még nem találtuk meg a társadalmi képletet, amely szerint mindkét nem harmonikusan tudna fejlődni; elindult ugyan egy nagyon pozitív szerepváltozás, de az is igaz, hogy nem öt-tíz év alatt forrja ki magát az új felállás" - fogalmazott megkeresésünkre H. Sas Judit szociológus. Mint mondja, a változások egyik nagy előnye, hogy lehetőségeket kaptak a nők, emiatt sokszor a férfiak érzik magukat pocsékabbul, "sok férj szerepvesztésként éli meg, ha a felesége ugyanolyan határozott, erős, céltudatos, sikeres, mint ő maga". Egyértelműen pozitív - említ példákat a szociológus -, hogy míg a tradicionális családmodell szerint a házasság nagy valószínűséggel egy életre szólt, ma már nem kell benne maradni egy megromlott kapcsolatban. Igaz, ezzel is vissza lehet élni, sokszor meggondolatlanul bomlanak fel házasságok, a legfrisebb statisztikák szerint szinte minden harmadik házasság válással végződik. H. Sas szerint az is igaz, hogy a nők egyenrangúsága sokszor vezethet agresszívabb magatartáshoz, ilyenkor egyáltalán nem meglepő a férfi elbizonytalanodása.

Gyermekvállalás. Ki marad otthon? Fotó: Müller Judit

Hasonlóan látja mindezt Hadas Miklós szociológus, genderkutató is, aki szerint a férfiszerep tradicionálisan egyet jelent a munkával, a munkával kapcsolatos sikerrel, a versennyel, erővel, tekintéllyel. Így nem meglepő, hogy egyes kapcsolatokban problémát jelent, ha a nő sikeresebb, többet keres; "tapasztalataim szerint egyik fél sem tudja jól kezelni ezt a problémát". A nő magasabb társadalmi státusza, jobb anyagi megbecsülése - még ha nem is képez állandó beszéd- és vitatémát - frusztrációt, teljesítményszorongást válthat ki a férfiakból. "Annak ellenére, hogy a gyengébb nemnek is ugyanolyan lehetőségei vannak ma már, mint a "teremtés koronáinak", nem baj, ha bizonyos helyzetekben megmaradnak a hagyományos szerepek" - fűzi hozzá H. Sas.

S a jelek szerint nem is kell attól tartanunk, hogy mindennapjainkból teljesen eltűnnek a hagyományos szerepek. A régi eszmékhez való ragaszkodást mi sem példázza jobban, mint az a tény, hogy sok családban elsősorban még mindig a nő feladatának tekintik a gyermeknevelést. A Magyarországi Női Alapítvány (MONA) változó szerepmintákról szóló kutatása azt támasztja alá, hogy a nő "kiváltsága" otthon maradni a gyerekekkel, a munkavállaló férfiak töredéke, másfél százaléka választja a gyermekgondozási segélyt. A vizsgálat tanulsága szerint azonban ez nem csupán a kereseti eltérések aránytalanságával magyarázható, hiszen számos uniós tagállamban a férfiak és nők között húzódó munkaerőpiaci egyenlőtlenségek ellenére folyamatosan növekszik a gyermekükkel otthon maradó apák száma. Az európai országok családtámogatási rendszerei azonban rendkívül eltérőek és sok esetben jóval komplexebbek a hazainál. Svédországban és Izlandon a gyerekgondozási szabadság egy részét kizárólag az apák vehetik igénybe. Nagy-Britanniában és Belgiumban fizetett szabadság jár, Hollandiában pedig a részmunkaidős foglalkoztatást mindkét szülő igénybe veheti.

A házasságkötések terén már nem vagyunk ennyire hagyományőrzők. A házasság intézményének elutasítása az elmúlt években oda vezetett, hogy 2005 óta a férj, illetve feleség státuszban élők összeségében már kisebbségben vannak a gyermekkorúnál  idősebb hazai népességben. Erre eddig még nem volt példa: 1869-ben például a 15 éves és idősebb népességnek a 64,4 százaléka élt házasságban,1960 és 1980 között pedig ez az arány a a kétharmados mértéket is meghaladta. Mindez persze a gyermekvállalási kedven is meglátszik. A szociológus szerint nem kell azért kétségbe esnünk, mert kevesebb házasság köttetik, az élettársi viszonyok ugyanolyan tartósak lehetnek, mint a papírral alátámasztott frigyek. Tehát nemcsak a változó szerepeket kellene okolnunk azért, hogy kevesebb gyermek születik, "hullámzó dologról van szó, és mindig összefügg egy ország gazdasági helyzetével, illetve azzal, hogy a társadalmon belül hová tevődik a hangsúly. Ugyanakkor társadalmi elvárás lett, hogy csak akkor vállaljunk gyermeket, ha lehetőségek tárházát tudjuk neki biztosítani." A női szerepek változásához az is hozzátartozik, hogy ma már nem kell feltétlenül szülni a nőnek. Míg a 19. században bolondnak, de legalábbis sajnálatraméltónak, a 20. században természetellenesnek tartották, ha valaki nem akart gyereket, mára elfogadott életforma lett, tudatos döntésnek tekinthető a gyermektelenség, s ezt a tényt a csökkenő születésszámok is jól jelzik. A mindenkori politikai vezetésnek pedig lehetőséget kell teremtenie arra, hogy mindenki annyi gyereket vállalhasson, amennyit valójában szeretne. H. Sas lehetséges életformának tartja a szingliséget is, de mint mondja, nem biztos, hogy hosszú távon ez a jó megoldás; óvakodnunk kellene attól, hogy ez trenddé váljon.