Már a súlyponti kórházakban sem lehet számítani teljes körű ellátásra, országszerte akut orvos-és ápolóhiány alakult ki, le kellene számolni azzal az illúzióval, hogy a jelenlegi közfinanszírozás és az abból kifizethető bérek mellett eltartható 30-33 ezer praktizáló orvos. Többek között ezekről a riasztó jelenségekről beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Dózsa Csaba egészségügyi kutató.
hvg.hu: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium felmérte a kórházak adósságállományát, majd indoklás nélkül tíz, nem is csak eladósodott intézménynek erre az évre 2 milliárd forint pluszpénzt adott. További pénzt ígért négy olyan kórháznak, amelyek mögött erős kormánypárti támogatót sejtünk, valamint négy egyházi tulajdonú ispotálynak is. Folytatódik a korábbi kormányok osztogató gyakorlata?
Dózsa Csaba: Az egyedi szempontokon alapuló osztogatással semmiképp nem lehet egyetérteni, és az adósságfelmérés eleve nem adhat pontos képet a kórházak helyzetéről.
|
|
|
Dózsa Csaba Fotó: Túry Gergely |
Sok intézménynél igyekeznek elkerülni az eladósodást, nem tartoznak a szállítóknak, ám ez általában a szükséges felújítási és beruházási munkák elhalasztásához, vagy a szükséges ápolói és orvos létszám csökkentéséhez vezet. Más intézmények vezetői pedig halasztgatják a komoly megszorításokat, arra számítanak, hogy a tulajdonos vagy az állam úgyis kihúzza őket a bajból.
hvg.hu: Ha nem az eladósodottság, akkor mi lehet még a rangsorolás szempontja?
D.Cs.: Külföldön széles körben használják azt a statisztikai módszert, amellyel a hasonló területen működő szervezetek hatékonyságát a felhasznált források és a létrejött teljesítmény adatai alapján hasonlítják össze. Magam is végeztem számításokat ezzel a módszerrel, amiből kiderült, hogy a közfinanszírozott kórházak között 25-30 százalékos teljesítménykülönbségek vannak. A kórházak közel fele még mindig jelentős hatékonysági tartalékkal működik.
hvg.hu: A különbségeket nem lehet az eltérő adottságokkal magyarázni?
D.Cs.: A starthelyzetek valóban erősen eltérőek, de azért van olyan kórház is, amelyik rossz adottságai ellenére stabil tudott maradni, igaz, nagy erőfeszítések árán. A siker vagy a kudarc döntően a menedzsmenten és a helyi politikai, tulajdonosi támogatáson múlik.
hvg.hu: Av stabilitás árát persze a betegek fizetik meg. Lehet még tovább rontani az ellátás minőségét?
D.Cs.: Lehet. A legtöbb intézményben az ellátáson spórolnak, azaz romlik tovább a színvonal. Azt azért tudni kell, hogy az egészségügyre fordított közpénzek GDP-hez mért arányát tekintve Magyarország az uniós tagországok között az utolsó három közé került. Ha nem jut több pénz az egészségügyre, az ellátási csomagot kell szűkíteni, és tovább kell csökkenteni a kapacitásokat, az ágyszámot.
hvg.hu: Úgy hírlik, a minisztériumban éppen most igyekeznek leporolni az irányított betegellátási rendszer 2008. végén lezárt dossziéit. Mégiscsak ez lenne a megoldás?
D.Cs.: Az ellátásszervezés országos szintű kialakításával alapvetően egyet lehet érteni, ha ezt megfelelő hatásszámítások támasztják alá. Különösen a krónikus betegek ellátásának szisztematikus megszervezésében látok óriási hatékonysági és minőségi tartalékokat mai, szegmentált ellátórendszerünkhöz képest. Ha egy közfinanszírozott rendszerben kevés a pénz, és várhatóan ez még éveken keresztül így is marad, akkor mindenképpen újra kell szabni az egész rendszert, újra kell gombolni a kabátot. Ezt egy átfogó népegészségügyi programmal lehetne megalapozni, folytatva az alapellátási és járóbeteg-szakellátási rendszer felépítésének, érdekeltségének átalakításával, megerősítésével. Ezzel egyidejűleg lehet igazán hatékonyan koncentrálni a kórházi ellátást.
hvg.hu: Kár, hogy a politika ezeket a remek elképzeléseket mindig felülírja.
D.Cs.: A gyenge pont mindig is a végrehajtás volt. Ezúttal is sok függ attól, mennyire erős a tárca vezetése. A mostani összevont minisztériumban az is kérdés, hogy az egészségügyért felelős államtitkár képes lesz-e megfelelő erővel közvetíteni a szakmapolitikai üzeneteket, célokat a kormányzó párt helyi politikusai számára.
|
|
| Fotó: Túry Gergely |
hvg.hu: Egyelőre úgy tűnik, késik az üzenet. Hacsak nem tekintjük ilyennek a holdingok szervezését…
D.Cs.: Területi holdingokat csak akkor szabad létrehozni, ha biztosított az ellátás külső minőségi kontrollja, és a független betegjogi intézményrendszer. Ezen a területen még rengeteget kell tenni ahhoz, hogy ne jelentsen rizikót egyik vagy másik közkórházba bemenni. Emellett nem kell minden intézményt bevonni a holdingok alá. Budapesten sem szabad túlméretezett óriásholdingot létrehozni, mert ennek már olyan bonyolult és rugalmatlan lenne az irányítási struktúrája, hogy több pénzt vihet el, mint egy-egy kisebb, de jól működő kórházcsoport.
hvg.hu: Nem tart attól, hogy a holdingosítás és az irányított betegellátás korlátozni fogja a szabad intézmény- és orvosválasztást?
D.Cs.: Ez eddig sem volt teljesen szabad, a beutálási rendnél alapvetően a területi elv érvényesül. A holdingba szervezett kórházak között talán lehet majd választani, de könnyen lehetséges, hogy ennek többletköltségét meg fogják fizettetni a beteggel.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)











Bp-i klinikán orvoslétemre kishijján belehaltam egy szülésbe.Minden tiszteletem Geréb Ágnesé.Nem őt kellene pszichiáternek vizsgálni, hanem a birót, továbbá azokat az orvosokat akik még itthon gályáznak. Talán velünk nincs minden rendbe...