Egy brit orvos 1998-ban összefüggést vélt felfedezni az autizmus és az MMR-védőoltás között. Ezt ugyan még abban az évben megcáfolták, ennek ellenére az Egyesült Államokban és Európában sok szülő máig nem engedi beadni kisgyermekének a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni kombinált oltást (MMR). Az alaptalan félelem következtében ugrásszerűen megszaporodott a kanyarós betegek száma - olvasható az Urbanlegends.hu oldalon.
A botrány nem közvetlenül a kombinált vakcina 1988-as bevezetése után pattant ki, hanem 10 évvel később, amikor a londoni Royal Free Hospital egyik orvosa publikált egy tanulmányt, amelyben az oltóanyagot az autizmushoz és bizonyos emésztőrendszeri megbetegedésekhez kapcsolta. Dr. Andrew Wakefield tizenkét gyermek vizsgálatára alapuló kutatása eredményeire bizonyítékokat nem mutatott, egyszerűen megállapította: „A rendellenesség kialakulását a szülők a kanyaró, mumpsz és rubeóla elleni védőoltással hozták összefüggésbe.” Az orvos ezek után azt javasolta a szülőknek, hogy a tripla védőoltás helyett három különálló vakcinát adassanak be a gyermekeiknek. A hírt azonnal felkapta a sajtó, és a rémisztgető kampány következménye az lett, hogy a kanyaró elleni védettség szintje esni kezdett. Eközben több nagy tanulmány arról számolt be, hogy a Wakefield által feltételezett összefüggés nem létezik. Ha érdeklik a részletek, kattintson az
Urbanlegends.hu oldalra.
Tisztelt Címzettek!
Ez úton értesíteném kedves ismerőseimet, s ugyanakkor ez által Mindenkit,
hogy hosszú, és lelkes munkánk eredményeként létrehoztuk a
NEBÁNCSVIRÁG EGYESÜLET-et,
mely szervezet működését
a Zala Megyei Bíróság 2010.12.22.-én kelt 60077/2010/4.számú
határozatával nyilvántartásba vette, s kiadta a működési engedélyt.
Egyesületünk mottója:
"LEGYEN VÁLASZHATÓ A KÖTELEZŐ!"
Egyesületünk célja:
"Az emberi és állampolgári jogok védelme, amelyet elsősorban az egészségvédelem területén kíván kifejteni.
Elismertetni a szakhatóságokkal a jelenlegi kötelező védőoltások rendszerével szemben a szülő szabad
döntéséhez való demokratikus jogát.
Legyen a szülők részéről önkéntes a teljes körű tájékoztatáson
alapuló beleegyezés a védőoltások tekintetében."
Az egyesület hivatalos honlapja: http://nebancs.hu/