Az MIT számítógép-tudományi és mesterséges intelligencia laboratóriuma (CSAIL), a Michigani Egyetem, valamint a bostoni Bingham és Női Kórház, továbbá a Harvard Egyetem orvosi iskolája új „életmentő” technikát fejlesztett ki, amivel a páciens EKG-jában eddig rejtve maradó kockázati indikátorokat szűrik ki. A betegek közül, akiknél sikerült előre jelezni a szívroham kockázatát, a bekövetkező infarktus is ritkán végződik halállal.

A kutatók három új kockázati tényezőt szűrtek ki az EKG felvételek számítógépes elemzésével, amelyeket az orvosok a napi rutintevékenységük során az egyes eseteknél nehezen vehetnek észre. Ha nagy mennyiségű információt dolgozunk fel, akkor azonban már könnyebben kibuknak ezek a sajátosságok – mutatott rá a komputeres módszer fontos előnyére John Guttag, a program egyik vezetője.

A kutatók azt is elemezték, hogy az azonosított új kockázati tényezők milyen kapcsolatban lehetnek a már használt szűrőmódszerek (például echokardogramok) segítségével a betegeknél már ismert rizikótényezőkkel. Végül Guttag és kollégái igyekeztek kidolgozni egy kockázatértékelő stratégiát is.

Vannak olyan betegcsoportok, amelyek infarktus esetén nagyon agresszív kezelést igényelnek, mert különösen hajlamosak a komplikációkra. E különleges ellátás nélkül akár a 70 százalékuk is meghalhat – mondta Zeeshan Syed, a Michigani Egyetem kutatója.

Az adatbányászattal és 4557 beteg 24 órás EKG-megfigyelése során kapott adatok alapján kialakított kockázatkiértékelő technikák azonban sokat segíthetnek. A tudósok három új mérőszámot vezettek be, s elnevezték őket számított biomarkereknek, amelyek segítenek meghatározni a halálos kockázatokat. A biomarkerek – a morfológiai változatosság, a szívritmus mintázatai, illetve a páciens mutatóinak más betegek és egészségesek adataitól való különbözősége – jelzik a szív hibáját. De e jeleket az orvosok nem mindig azonosíthatták, mert az EKG az adatoknak csak egy szűkebb szegmensére fókuszál.

A kutatás azt találta, hogy erős korreláció van a biomarkerek és a szív- és érrendszeri okok miatti halálozás között az infarktust követő két évben. A tapasztalatok szerint, ha csak egy tényező is megjelenik a betegnél, akkor a halálozási esélye háromszorosára nő. Ha az eddigiek mellett az orvosok a számított biomarkereket is alkalmazzák, 50 százalékkal jobb eséllyel határozzák meg a halálos rizikót, mint korában. Ráadásul ezeknek a módszereknek a bevezetése nem jelent újabb anyagi terhet a gyógyításra a kutatók szerint. John Guttag úgy véli, hogy az amúgy is létrejövő adatokat kell csak más módon feldolgozni, hogy rátaláljanak a kockázati tényezőkre. Szerinte nemcsak a kockázatok feltárásában, hanem az infarktuson átesett betegek kezelési módszerének kiválasztásában is jelentős szerepe lehet az új módszernek.