Véleményét olyan tesztre alapozza, amely becsületből és alkalmasságból vizsgáztat válaszadókat. A végeredmény szerint a nők döntéshozatalát jobban befolyásolja, hogy az milyen hatással lehet másokra, mint a férfiakét. Utóbbiak individualistábban, önzőbben közelítik meg a problémák megoldását. Az is megmutatkozott a válaszok alapján, hogy az erkölcsösség mindkét nemnél változik az életkorral, és a hatvanas évek elején tetőzik. A felmérés szülőatyja Roger Steare brit filozófus, aki 4 éve dolgozta ki úgynevezett erkölcsi DNS-tesztjét. Ezt szerte a világban eddig már vagy 60 ezer önkéntes válaszolta meg a legkülönbözőbb szakmákat és társadalmi helyzeteket képviselve. Aki kitölti, megtudhatja, hogy melyik személyiségtípus áll rá a megadott hat közül: filozófus, bíró, angyal, tanár, parancsnok vagy oltalmazó. Steare tesztje megtalálható a www.moraldna.org honlapon - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Önzőbben hoznak döntéseket a férfiak
A nők erkölcsösebbek, mint a férfiak, és 30 év felett erősödik meg bennük a morális tartás - állítják egy brit filozófus.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Az MKIK volt elnöke szerint az új vezetés ellopta a kamara vagyonát.
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Az Európai Bíróság elmarasztalta Magyarországot az embercsempészek kiengedése miatt
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
Varga Juditot és Dávid Ibolyát is meghallgatná a végrehajtókat vizsgáló bizottság
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break.
EU-csúcs: összecsapnak a fukarok a „kohézió barátaival”
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Trump szerint szakvizsgázott ügyvéd.