Korábbi állatkísérletek azt sugallták, hogy a növény kivonata védő hatású lehet a szellemi leépülés leggyakoribb formájával szemben, ám humán tanulmányok - köztük egy 2008-ban publikált nagy amerikai vizsgálat - ezt nem igazolták.A mostani követéses tanulmányban a toulouse-i egyetemi kórház kutatói vizsgálták meg a ginkgo hatását több mint 2800, 70 évesnél idősebb ember bevonásával. A résztvevők egyik fele naponta 240 milligramm növényi kivonatot kapott, míg a másik fele placebót. A páciensekkel a követés öt éve alatt évente végeztettek kognitív teszteket, melyekkel felmérték megismerési és tanulási képességeik aktuális szintjét.A ginkgo bilobát szedő csoportban a követés ideje alatt a résztvevők 61 százalékánál diagnosztizáltak valószínűsíthető Alzheimer-kórt, míg a másik csoportban lévő emberek 73 százalékánál. A különbség a szakemberek szerint nem számít szignifikánsnak, vagyis véletlenszerűen is előállhatott.A tanulmányt a The Lancet Neurology című brit orvosi folyóirat csütörtökön megjelent számában ismertették szerzői, a kutatást a ginkgo biloba étrendkiegészítő egyik gyártója, az Ipsen támogatta.A tanulmány szerzői szerint elképzelhető, hogy hosszabb szedés esetében hatékonyabban védene a szellemi leépüléstől a ginkgo, más szakemberek szerint azonban elegendő bizonyíték áll már rendelkezésre a kivonat hatástalanságáról az Alzheimer-kór megelőzésében.
Mégsem jó az Alzheimer ellen a ginkgo biloba
Egy népszerű étrendkiegészítő, a ginkgo biloba szedésével nem előzhető meg az Alzheimer-kór idősebb embereknél - állapították meg nagyszabású tanulmányukban francia kutatók.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.